2016-05-26 11:40:32• hírek • Kocsis Zoltán

Félszáz diák vehette át a PAX-ösztöndíjakat

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum félszáznál is több diákja vehette át szerdán a Kálvária-templomban a Pax Egyesület díját. Az ösztöndíjakat Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök atya adta át a fiataloknak.

Amint azt Ádámkó István igazgató elmondta, „a pályázat kritériumrendszerét igyekeztünk úgy összeállítani és megfogalmazni, hogy azok megfeleljenek iskolánk célkitűzéseinek, küldetésnyilatkozatunknak". Ennek megfelelően figyelembe vették a tanulmányi átlagot, az osztályfőnöki és plébánosi ajánlást, valamint az iskolán kívüli, illetve az iskola életében vállalt tevékenységet. A különböző tevékenységeken elért eredményeket a diákok oklevelekkel, vagy a felelős szaktanár aláírásával igazolták. Minden egyes kritérium, tevékenység, meghatározott pontértékkel rendelkezett, és ezeket összeadva született meg a végső pontszám.

Idén a tanintézmény összesen 53 pályázatot kapott, ebből 11 elemi, 24 általános iskolás és 19 középiskolás diáktól származott. A benyújtott pályázatok közül 51 ért el magas pontszámot, ennyien részesültek az összesen 4850 lej értékű Pax-ösztöndíjból.

A díjakat május 25-én, szerdán a hagyományoknak megfelelően a Kálvária-templomban nyújtotta át a fiataloknak Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök atya.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum ezúttal is szeretne köszönetet mondani a Szatmári Római Katolikus Püspökségnek, a Pax - katolikus oktatásért és nevelésért - Egyesületnek, néhai Cserháti István atyának, azoknak a szülőknek, akik felajánlották és felajánlják jövedelemadójuk 2%-át a Pax Egyesületnek, valamint a mindenkori támogatóknak.

 

Pax ösztöndíjak

2016

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorsz.

Név

Osztály

Pontszám

Összeg

1

Tallián Franciska

III.

122

110

2

Csapó-Ilyés Panna

IV.

115

110

3

Szabó - Thalmeiner Balázs

IV.

113

110

4

Mezei Rebeka Panna

III.

101

90

5

Erdei Márton

III.

99

90

6

Szőke Lehel Benedek

IV.

97

90

7

Gádoros Kata

II.

97

90

8

Barta Csilla

IV.

93

90

9

Sályi Roland

II.

92

90

10

Ilonczai Dóra-Vivien

I.

77

80

11

Volfer Dóra

E.o.

66

70

12

Boros Csaba

VIII.B

190

150

13

Kováts Álmos Botond

VII.

156

130

14

Kabai Tünde

V.

148

120

15

Finta Fekete Eszter

VII.

136

120

16

Fehér Anna

VI

122

110

17

Szilágyi Anna

V.

114

110

18

Bojin Réka

V.

112

110

19

Schefler Tamás

VI

107

90

20

Volosin Csenge

VII.

106

90

21

Gittinger András

VIII.B

96

90

22

Pesek Adrien

VII.

94

90

23

Szabó Thalmeiner Bence

VIII.B

93

90

24

Cuculeanu Cristian Dávid

VI.

90

90

25

Galambosi Krisztina

VIII.A

87

80

26

Gádoros Mátyás

VI.

86

80

27

Szabó Boglárka

VI.

85

80

28

Kása Baumli Dávid

VII.

85

80

29

Csapó Ilyés Fruzsina

VII.

80

80

30

Mares Imre

VIII.B

78

80

31

Szőke Cecilia

VII.

73

80

32

Sályi Henrietta

VI.

53

60

33

Dobos Alpár

VI.

53

60

34

Schefler Gergő

XII. B

219

160

35

Scheitli Krisztina

IX. B

143

120

36

Mares Eszter

XII. B

122

110

37

Skapinyák Szilárd

X. B

116

110

38

Szép Márton

XII. B

108

90

39

Gordán Dalma

XI. B

104

90

40

Fábián Ármin

XI. A

100

90

41

Roszpapa Dávid

XII. B

96

90

42

Hutzel Levente

X. B

90

90

43

Lepedus Orsolya

XII. B

89

80

44

Nagy Gergő

XII. B

86

80

45

Palai Dorottya

XII. B

75

80

46

Máyer Nándor

XII. A

69

70

47

Bzduch Farkas

XI. B

63

70

48

Dobos Abigél

X. B

62

70

49

Suciu Györfi Krisztina

IX. A

60

70

50

Bojin Helga

IX. B

59

60

51

Tóth Péter

XII. B

52

60

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: