2010-02-10 11:58:52• hírek • Parajdi Andrea

Felszámolják a bódékat

Felszámolja a város különböző részein elhagyottan álló kioszkokat a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal. Egy korábbi ellenőrzés során kiderült összesen kilenc olyan bódé van a városban, amely már évek óta használatlanul áll.

Kilenc olyan kioszkot találtak a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Kereskedelmi Ellenőrzési és Engedélyeztetési irodájának munkatársai, amelyeket már hosszú ideje semmilyen célra nem hasznosítanak. A rendszerváltás után lettek népszerűek a különböző utcai kisbodék Szatmárnémetiben is, ugyanis akkoriban még nem volt minden sarkon szupermarket. A kereskedelmi piac változásának hatására a kioszkok korábbi előnyeit már nem tudták kihasználni, a széles választékú üzletek ugyanis elnyomták őket.

Egykoron valakik engedélyt kaptak arra, hogy ezeket a bódékat felépítsék és azokban különböző kereskedelmi tevékenységet folytassanak. Az évek alatt mindegyikből szép lassan „kiköltöztek" az egykori vállalkozók, sokan csődöt mondtak, vagy éppen külföldre települtek.

Kiss Bertalan, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Kereskedelmi Ellenőrzési és Engedélyeztetési irodájának munkatársa lapunknak elmondta arra törvényileg nincsen lehetőség, hogy egy csődbe ment céget felelősségre vonjanak éppen emiatt az az egy megoldás adódik, hogy lebontsák az elhagyottan álló, városképre negatívan ható kisbódékat.

Mint megtudtuk kedden kezdték meg a kioszkok felszámolását, kettőt már le is bontottak, egyet a Muncii sugárúton, míg egy másikat a Corvinilor és a Traian sugárút kereszteződésében. Az elkövetkezendő időszakban pedig a többi kilenc parlagon hagyott bódéra is ez a sors vár.

Szatmárnémetiben egyébként jelenleg 33 kioszk működik, ezeknek nagy részében sajtótermékeket árusítanak.



Kedden kezdték meg az elhagyottan álló kioszkok lebontását


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: