2017-07-09 19:16:26• hírek • Hirado.hu

Felszabadult Moszul az Iszlám Állam igája alól

Három évig tartotta megszállva a Tigris-parti metropoliszt a dzsihadista terrorszervezet.

Vasárnapra az iszlamista harcosok utolsó ellenállási fészkeit is sikerült felszámolnia az iraki fegyveres erőknek. Hajder al-Abadi iraki elnök a helyszínre látogatva jelentette be a nagyváros felszabadítását.

Moszul visszafoglalásáért tavaly októberben indított offenzívát az iraki hadsereg. A hadművelet sikere érdekében több nyugati állam is közvetlen támogatást nyújtott légicsapásokkal és a terepen bevetett különleges műveleti alakulatokkal. Magyarország az iraki kurd erők kiképzéséhez járul hozzá egy 150 fős kontingenssel.

A város ostroma alatt több ezer civil vesztette életét, és csaknem egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására. Az iraki erők januárban szerezték vissza a Tigris folyó által kettészelt város keleti felét. A Nyugat-Moszul visszaszerzéséért folyó ostrom végső szakaszában Moszul sűrűn lakott óvárosáért zajlott a küzdelem, amelynek szűk sikátorai komoly kihívást jelentettek a hadsereg számára.

A harcokban a biztonsági erők jelentős veszteségeket szenvedtek. Bár a hivatalos adatok hiányoznak, az amerikai védelmi minisztérium úgy tudja, hogy a terrorelhárítás, amelynek oroszlánrésze volt Moszul visszafoglalásában, emberei 40 százalékát elvesztette.

Ez volt a dzsihadisták utolsó fellegvára Irakban, amely egyben szimbolikus jelentőséggel is bírt számukra, miután vezetőjük, Abu Bakr al-Bagdadi innen kiáltotta ki kalifátusát az Iszlám Állam által elfoglalt iraki és szíriai területeken. A szélsőségesek az elmúlt időszakban jelentősen veszítettek befolyásukból. “Fővárosukban”, a szíriai Rakkában jelenleg is ostrom alatt állnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: