2008-06-20 18:24:21• hírek • Czinzel László

Ballagtak a közigazgatási egyetem végzősei

 Több mint száz diák fejezte be a tanulmányait az egyetem nyolcadik végzős évfolyamán.

Péntek délután a szatmárnémeti Filharmóniában került sor a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetibe kihelyezett tagozatának közigazgatás-szakos diákjainak a ballagására.

A idei volt a sorban a nyolcadik évfolyam, amelyik szatmárnémetiben végzett ezen a szakon. Az ünnepségre megtelt a filharmónia nézőtere, szülők, rokonok, barátok várták virágcsokrokat szorongatva, hogy köszönhessék az egyetemet végzetteket.

Először Suta Stefan igazgató tartott rövid beszédet, majd a végzősök diplomát vehettek át egy-egy szál rózsa kíséretében. Az ünnepségen felszólalt Varga Attila parlamenti képviselő is, aki jogi tárgyakat tanít az egyetem. Elmondta: lehet. hogy néha nehéznek tűnt egy-egy vizsga, de kis idő elteltével a végzettek nek már csak a szép emlékek maradnak majd meg az egyetemi évekről.  

Több mint száz fiatal fejezte be ezzel az egyetemet, hiszen most együtt búcsúzott a román, magyar és német szak, valamint a levelező tagozat illetve a tanulmányaikat folytatók is.



 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: