2011-10-20 13:26:13• hírek • Póti Orsolya

Felolvasták a konferencia keretében írt nyilatkozatot

Október 19-én kezdetét vette a Kárpát Eurorégió Caritas szervezetek konferenciája, melynek megszervezése indén a román Caritas Szervezet feladata volt. A két napos konferencia keretében egy nyilatkozatot írtak, amelyet október 20-án a szatmári sajtó képviselői előtt is felolvasták.

„Integrálódás határok nélkül" címmel szervezett konferenciát október 19-20. között a Romániai Caritas Szervezet a Caritas Európa, valamint az Európai Bizottság támogatásával. A rendezvény immár negyedik alkalommal valósult meg, ezúttal a a romániai, magyarországi, ukrajnai és szlovákiai Caritas Szervezetek képviselőit hozva össze.

A konferencia utolsó napján, október 20-án a szervezetek képviselői sajtótájékoztató keretében fejtették ki véleményüket az általuk szervezett foglalkozásokról, programokról, valamint azt a nyilatkozatot is felolvasták, amelyet a román, magyar, ukrán és szlovák kormány elé, illetve az Európai Bizottság elé terjesztenek.

Elsőként Löchli Tünde, a Romániai Caritas Szervezet szatmárnémeti fiókjának az igazgatónője köszöntette a részvevőket, és örömét fejezte ki az iránt, hogy sikeres konferenciát tudhatnak maguk mögött a szervezők.
A rendezvényen jelen volt Nicolae Anusca tisztelendő, a Romániai Caritas Szervezet elnöke, Doina Crangasiu igazgató, Jorge Nuno Mayer, a Caritas Európa főtitkára, valamint Fehér Ferenc a Caritas Transcarpathia részéről.

„A központi hatóságok szemében erős partnerként vagyunk jelen. Mintegy 1.200 munkavállalók és 50.000 kedvezményezettünk van országos szinten. Jelentős pénzügyi forrás érkezik hozzánk a minisztérium részéről, amely nagy részben támogatja tevékenységeinket." - mondta el Anusca tisztelendő.

Doina Crangasiu igazgatónő főként a jelenlegi konferencia céljáról beszélt: „a konferencia elsődleges célja az, hogy teret adjon a Caritas kedvezményezettjeinek arra, hogy kifejtsék véleményüket a foglalkozásokról, programokról a hatóságnak és a médiának, ezért fogalmaztunk meg a szervezetek képviselőivel közösen egy nyilatkozatot, amit az Európai Bizottság elé terjesztünk." - mondta el Crangasiu.

„A világon mintegy 49 nemzeti Caritas és több mint 170 szervezet van,- kezdte mondandóját Jorge Nuno Mayer - és minden egyes szervezet tagjai mindent megtesznek azért, hogy javítsák az társadalomból kirekesztettel, a betegek, a szegények és az idősek életszínvonalát a gazdasági válságban is.

A „Drasztikusan nő a szegénység. Hagyjatok fel a tárgyalásokkal, CSELEKEDJETEK!" című nyilatkozatot Mayer olvasta fel elsőként angol nyelven, majd Crangasiu román nyelven. A Caritas azt kéri, hogy a politikai szervezetek központi témája kell legyen a hátrányos helyzetűek támogatása, feltételeket kell teremtsenek a szegényeknek, valamint több szociális szolgáltatást kell bevezessenek és a 2012 Európa Évére való tekintettel egy olyan terv megvalósításáról lenne szó, amely az idősek életszínvonalának növelésére helyezi a hangsúlyt.

A Caritas szervezetek már több nyilatkozatot terjesztettek az évek során a kormányvezetők, illetve az EB elé, bár nem mindre érkezett meg a kért támogatás, de mindegyik egy-egy lépés a cél elérése felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: