2008-12-16 10:50:16• hírek • Szatmár.ro

Felolvasták a Bibliát

A szatmári kispapok aktív részvételével olvasták fel 102 óra és 25 perc alatt a Gyulafehérvári Teológiai Főiskolán a Bibliát.

A „Lectio Divina Continua" lelki program azért került megrendezésre, mert a gyulafehérvári kispapok is be akartak kapcsolódni "az Egyház Szentírásra való különös odafigyelésébe". Fel akarták hívni ilyen módon is az emberek figyelmét a Biblia fontosságára, amely a ma emberének is válaszokat adhat az életében felmerülő kérdésekre.

A felolvasás során a 71 kispapból mindenki sorra került, naponta egyszer olvasott egy személy, akár éjjel, akár délelőtt 20-20 percet. Tanárok is bekapcsolódtak, sőt, a rendezvényt Msg. Jakubinyi György érsek nyitotta meg. Ő héberül indította, Dr. Nagy József, az Újszövetség tanára és a lelkiprogram indítója pedig görögül fejezte be a bibliaolvasást, majd ismét elolvasta a Teremtés könyvének első mondatát héberül, mivel a Szentírásolvasás sose érhet véget. Ez egy folyamat -mondták a kispapok.

A magyar nyelv mellett olvastak románul, horvátul és németül is. A felolvasás őssezesen 102 órát és 25 percet vett igénybe. Összesen 82 óra alatt olvasták fel az Ószövetséget, 20 óra 25 perc alatt pedig az Újszövetséget, ebből 9 óra 10 perc alatt az evangéliumokat, 2 óra 50 perc alatt az Apostolok Cselekedetét, 5 óra alatt a Szent Páli leveleket, 2 óra alatt a katolikus leveleket, 1 óra 25 perc alatt a jelenéseket.

A rendezvényt interneten is figyelemmel lehetett követni, a kispapok által megjelölt honlapon élő videó formájában. Az oldalt 5000-szer nyitották meg a világ számos pontjáról, átlagosan 46 látogató volt, de olyan is előfordult, hogy egyszerre 72 felhasználó csatlakozott az élő közvetítésre.

Ahogy azt Erni Róbert Ferenc, másod éves kispaptól megtudtuk, mind lelki feltöltődéssel élték meg a felolvasást és a honlap látogatóinak visszajelzései is pozitívak voltak. Sokan örültek, hogy belehallgathattak, sokan, hogy egy ilyen programot nálunk is megszerveztek, de még többen, hogy a kispapok a nyilvánosság elé állva, a technika modern eszközeivel is megpróbálják népszerűsíteni a bibliaolvasást.

A szatmári kispapok aktív részvételével olvasták fel 102 óra és 25 perc alatt a Gyulafehérvári Teológiai Főiskolán a Bibliát.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: