2011-03-04 11:43:43• hírek • Szatmar.ro

Félnek a szakszervezetesek

Az új munkatörvény elfogadásával hazánkba ismét beköszönt a rabszolgaság, vélik a szakszervezetek vezetői.

A prefektussal találkoztak a szatmári szakszervezetek képviselői péntek délelőtt a Közigazgatási Palotában. Az ülés célja a párbeszéd volt, amely a vezetők szerint jelenleg teljesen nélkülözve van a politikai életből.
Az Alfa Cartel részéről Darle Vasile elmondta, a kormány azokat az alapvető szabályokat sem tartja be, amelyet a háborúk esetén szokás. Egyik pillanatról a másikra előrukkolnak valamilyen törvényjavaslattal és azért már is készek felelősséget vállalni.

A vezető szerint az eddigiekben viszonylag olajozottan működött a kapcsolat a munkáltatók és a munkások szakszervezetei között, minden alkalommal sikerült megállapodniuk, akkor is, ha egyik-másik félnek engednie kellett a kitűzött célokból, az új törvény bevezetése azonban katasztrófához vezet.

Az állítólag amerikai cégek kérésére indítványozott változtatások alapjaiban rendezik át az alkalmazottak jogairól és kötelezettségeiről szóló előírásokat, oly formában, hogy az eddig valamilyen szinten meglévő biztonságérzetet is elveszítsék a munkások.

Megváltozna ugyanis többek között az alkalmazás periódusa, így például 36 hónapos munkaszerződéseket köthetnének, ami után a munkaadó könnyedén megszabadulhatna a már nem kívánt munkaerőtől. Ez főleg a szalagmunkán dolgozókat érinteni igen negatívan, hiszen a túlhajszolt munkás néhány év alatt lelassulhat, így a vezetőség újat vehet majd fel helyette.
A munkaidőt is csökkenthetik a cégek vezetői, amennyiben nincs elég megrendelés, majd dönthetnek úgy, hogy következő héten plusz órákban kell előállítani a kieséseket, azonban ezt már nem köteles túlóraként fizetnie.

A törvénytervezet szintén megváltoztatja a szabadság periódusát is. Az eddigi minimális 21 munkanap helyett az új törvény értelmében egyénenként alkudnák ki ezt a periódust, így akár 18 napra is lecsökkenhet az egy évre jutó fizetett szabad munkanapok száma.

Az említett gondok azonban csupán töredékei azon problémáknak, amelyek a törvény elfogadásával lépnének fel.
A szakszervezetek képviselői ezért arra kérik a kormányt, a döntéshozókat, hogy gondolják át még egyszer az újítást, mivel ezzel csak nehezebb körülmények közé hajtják az alkalmazottakat és nyomorba az országot.


A szakszervezetek vezetői ellenzik a módosításokat
A szakszervezetek vezetői ellenzik a módosításokat



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: