2010-01-24 15:50:38• hírek • Gozner Gertrud

Felmérték a megye madárállományát

Január 10 és 20 között a Román Madártani Egyesület (SOR) Szatmár megyei szervezetének tagjai madárszámlálást végeztek a megyében.

Amint Fazekas Lórándtól, az egyesület elnökétől megtudtuk, a 26 megfigyelő összesen nyolc helyszínt járt be, hogy felmérje a megye téli madárállományát. A tíz napos periódusban főleg a vizes élőhelyeken telelő madarak élveztek elsőbbséget, a megfigyelők összesen 42 fajt azonosítottak be. A legnagyobb, közel ezres számban a tőkés récéket számolták meg, szintén nagyobb egyedszámban vannak jelen a kormoránok, a madarászok körülbelül 100 darabot számoltak össze a vizes élőhelyek környékén.

A megfigyelők lencséje elé került 34 szürke gém is, ami azt jelenti, hogy az idősebb példányok enyhébb telek esetén Szatmár megyében is képesek áttelelni, nem repülnek el délibb vidékekre - magyarázta Fazekas. Szintén nagyobb egyedszámban fordulnak elő a varjak és a fenyőrigók, több száz példányukat lehet felfedezni. Ezen kívül nem ritka vendég tájainkon a fekete harkály és a holló sem. A ragadozómadarakat az egerészölyv képviseli a megfigyelt területeken - tette hozzá az ornitológus szakember. Ugyanakkor számos madárfáj érkezett hozzánk telelni északról, úgy mint szőlőrigó, kerceréce, nagy őrgébics, kékes rétihéja és gatyás ölyv.


A madártani  egyesület 26 tagja vett részt az akcióban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: