2009-07-01 13:21:39• hírek • Gozner Gertrud

Felmérik a vidék élővilágát

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem biológus és ökológus szakos hallgatói a héten terepgyakorlaton vesznek részt a Túrmenti Természetvédelmi Területen - tudtuk meg Márk-Nagy Jánostól, a területet felügyelő Erdélyi Kárpát Egyesület ügyvezető igazgatójától. Ez már a második év amikor az egyetem oktatóinak közreműködésével a diákok tudományos kutatásokat végeznek a Szatmár megyei védett területen.

A táborozás kedden, június 30-án kezdődött általános bemutatóval és kirándulással, ahol az Erdély különböző részeiről érkezett egyetemisták megismerkedtek a Túrmentével, a diákokat maga az ügyvezető igazgató kalauzolta végig a vidéken. Összesen 34 diák tartja a megyében a nyári gyakorlatát, amelynek keretén belül kisebb csoportokra osztva végzik a kutatásokat. A tábor vasárnapig tart, amikor is mindegyik résztvevő egy rövid előadásban összefoglalja a helyszínen végzett kutatásai eredményeit.

Amint Márk-Nagy János lapunknak elmondta a diákok különböző szekciókban végzik a kutatásokat. Van madárgyűrűző telephely, ahol a madarakat hálóval fogják be, ezen kívül van denevérész szekció, ők kedd este fogtak neki a munkának és Túrterebes község denevérállományát mérik fel. A botanikai csoport a tájidegen, invazív fajokat vizsgálja és térképezi fel. A szitakötő csoport a holtágak és vizes élőhelyek mentén kutatják a szitakötő fajokat, rajtuk kívül még a lepkészek képviselik a rovartanosokat. Ugyanakkor gólyafelmérés is folyik a táborban - fejtette ki az EKE munkatársa.

Két nap múlva kezdődik a kagylófelmérés a Túrban, ez a csoport a folyami kagylók populációját vizsgálja. Ugyancsak felmérik a mocsári teknősök állományát, a befogott állatoktól nyálmintát vesznek a parazitológia vizsgálathoz. A madarak közül külön csoport foglalkozik a gébicsekkel, a Túrterebes területén, az utak mentén és legelőkön élő három fajukat vizsgálják meg alaposabban - tette hozzá.

A terepgyakorlat beilleszkedik az EKE azon törekvései közé, hogy folyamatosan tudományos kutatások történjenek a természetvédelmi területen, amiből kivonhatják a számukra hasznos információkat. Ezek az adatok mindenképp hasznosak a természetvédelmi terület élővilágnak alaposabb megismerésében - magyarázta a szakember. Ezeket az eredményeket az EKE később összesíti és a többéves kutatások eredményei alapján képet alkotnak a helyi ökoszisztéma változásairól.


A terepgyakorlat során madarakat is gyűrűznek a résztvevők.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: