2012-05-24 09:08:20• hírek • MTI

Euro 2012 - Most először négy asszisztens segíti a bírókat

Az Európa-bajnokságok történetében először nem három, hanem - a Bajnokok Ligájához és az Európa Ligához hasonlóan - öt bíró tevékenykedik a mérkőzéseken.

A játékvezetőt az eddigiekkel ellentétben nemcsak két partjelzője segíti, hanem az alapvonalnál is lesz két asszisztense. Utóbbiaknak elsősorban az lesz a feladatuk, hogy a büntetőterületen belüli szituációknál segítsék a vezetőbírót, illetve jelezzék, ha a labda túlhalad a gólvonalon.

Az európai szövetség ezzel az olyan kínos helyzeteket szeretné elkerülni, mint ami a két évvel ezelőtti világbajnokságon történt, amikor is az angol Frank Lampard lövése után a keresztlécről a gólvonal mögé vágódott le a labda a németek elleni nyolcaddöntőben, a játékvezető ezt azonban nem vette észre, így nem adta meg a gólt.

Az UEFA 2011 végén jelölte ki az Eb-n közreműködő 12 játékvezetőt és csapatukat, köztük a tavalyi Bajnokok Ligája-döntőt dirigáló Kassai Viktort. A magyar bírót az oldalvonalnál Erős Gábor és Ring György, az alapvonalnál Vad István és Bognár Tamás segíti. Román bíró nem fog részt venni a mérkőzések vezetésében.

Az Európa-bajnokságra utazó játékvezetők:
Howard Webb (angol)
Stéphane Lannoy (francia)
Wolfgang Stark (német)
Kassai Viktor (magyar)
Nicola Rizzoli (olasz)
Björn Kuipers (holland)
Pedro Proenca (portugál)
Craig Thomson (skót)
Damir Skomina (szlovén)
Carlos Velasco Carballo (spanyol)
Jonas Eriksson (svéd)
Cüneyt Cakir (török)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: