2012-01-26 20:53:31• hírek • MTI

Felmentés lesz a vége

Felmentő ítéletre számítanak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt bíróság elé állított vádlottak, miután a romániai buzaui bíróság helyt adott egy korábbi bírói határozatnak, amely a református egyház tulajdonának ismerte el az ingatlant.

A pernek három vádlottja van, Markó Attila államtitkár, a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Marosán Tamás, az Erdélyi  Református Egyházkerület volt jogi tanácsadója, valamint Silviu Clim a román igazságügyi minisztériumi volt jogi tanácsadója. Ők tagjai voltak a romániai restitúciós bizottságnak, amely a kollégiumnak otthon adó épületet visszaadta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, amelytől a kommunizmus idején vették el a román hatóságok.

Ellenük nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emeltek vádat a korrupcióellenes ügyészek, akik azt állítják, hogy a restitúciós bizottság tagjaiként érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, s ezáltal 1,3 millió lej kárt okoztak az államnak.

Marosán Tamás csütörtökön az MTI-nek elmondta: a buzaui bíróság most helyt adott annak a 2006-os bírói ítéletnek, amelyet a brassói ítélőtábla hozott meg jogerősen. Ez elismerte, hogy az ingatlan a református egyház tulajdonát képezi. Abban a perben az iskolához tartozó tanári lakások tulajdonosáról döntött a bíróság, de Marosán szerint az ítélet az egész kollégiumi vagyonról rendelkezett.

A vádlott jogász szerint ez a döntés fordulatot hozhat, és már első fokon felmenthetik őket, ami reményeik szerint a legközelebbi februári tárgyaláson, vagy legkésőbb az utána következőn megtörténik. Szerinte azonban még eltart egy ideig a per, hiszen a vádhatóság, a számára kedvezőtlen döntés esetében is fellebbezni fog, így a jogerős ítélet kimondására a poiesti ítélőtábla lesz hivatott.

A református egyház és a romániai magyar politikai szervezetek elítélték az ügyészségi eljárást. Szerintük a vádhatóságnak már a vizsgálati szakaszban ejtenie kellett  volna a vádakat, mivel egyértelmű bizonyítékok igazolják, hogy a református egyház volt az ingatlan tulajdonosa. Marosán példaként említette, hogy 1928-ban az akkori román oktatási minisztérium által kiadott egyik engedély - amelyet a román hivatalos közlönyben is közzétettek akkor - megállapítja: a Székely Mikó Kollégium az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonát képezi.
A romániai magyar politikai szervezetek szerint ez a per precedenst teremthet egy esetleges visszaállamosítási folyamatban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: