2010-07-28 12:20:25• hírek • MTI/AP/Dow Jones/Reuters

Fellendülőben a nemzetközi autópiac

Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében az autópiac fellendülésének, a kínai kereslet növekedésének, a költségcsökkentésnek, és számos új modell bevezetésének köszönhetően.

A francia autóipari csoport 680 millió euró adózott eredményt ért el idén január-június között, egy évvel korábban még 962 millió euró volt a csoport vesztesége. A működési eredmény 1,14 milliárd euróra emelkedett, egy évvel korábban még 826 millió eurót tett ki a veszteség.A bevétel 20,8 százalékkal 28,39 milliárd euróra nőtt.

A társaságnak több érdekeltsége is van már Kínában, és a vezetés abban bízik, hogy 2015-ben a bevételek több mint fele Európán kívülről származik majd a jelenlegi 30 százalékkal szemben.

Az idei év egészében az európai kereslet 7 százalékos csökkenését jósolják a vállalatnál a korábban várt 9 százalékos visszaeséssel szemben. Kínában és Latin-Amerikában 10 százalék körüli piacbővülést várnak

Megemelte idei nyereségvárakozását Daimler német autógyártó társaság, miközben arról számolt be, hogy a második negyedévben 1,3 milliárd euró profitot ért el, bővülő globális eladásai hatására.

Egy éve az április-június közötti három hónapot közel 1,1 milliárd euró adózott veszteséggel zárta a cég.
Az egyebek között a Mercedes, a Smart és a Maybach márkájú kocsikat gyártó cég kedden megerősítette azt a korábbi gyorsjelentését, hogy a kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 2,1 milliárd euró volt a negyedévben az egy évvel korábbi 1 milliárd euró veszteség után.

A Daimler második negyedévi bevétele 28 százalékkal 25,1 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 19,6 milliárd euróról.
A cég az idei évre várt, folytatólagos tevékenységéből származó EBIT-eredményét több mint 4 milliárd euróról 6 milliárd euróra változtatta.


A Daimler 1,3 milliárd eurós profitot ért el
A Daimler 1,3 milliárd eurós profitot ért el


A lassan élénkülő amerikai piacon növekvő eladásoknak köszönhetően a szakértők által vártnál nagyobb nyereséggel zárta az idei második  negyedévet a  Ford Motor is- közölte a cég pénteken.

A második legnagyobb amerikai autógyártó második negyedévi adózott eredménye 2,6 milliárd dollár, részvényenként 61 cent lett az egy évvel korábbi 2,3 milliárd dollár, részvényenként 69 cent nyereség után.

Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 68 cent volt. A szakértők kisebb, 40 centre számítottak a júniussal zárult három hónapban. A Ford már az ötödik egymást követő negyedévet zárta nyereséggel.

A vállalat bevétele 31,3 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 27,2 milliárd dollárról. Az elemzői várakozásokban szerényebb, 29,8 milliárd dolláros bevétel szerepelt.

Javul a helyzet Olaszországban is, ahol a Fiat autóipari csoport 113 millió euró adózott eredményt jelentett a második negyedévről az egy évvel korábbi, 179 milliós veszteség helyett.

Ezzel a csoport ismét nyereséges, miután az első negyedévben 21 millió euró, tavaly egész évben 848 millió euró vesztesége volt adózás után, a 2008-as, 1,721 milliárd euró profitot követően.

Az idei második negyedévben a bevétel 14,836 milliárd euró volt, ez 12,5 százalékkal több a tavalyi második negyedévi 13,184 milliárdnál.

Tavaly 15,9 százalékkal csökkent, idén az első negyedévben már 14,7 százalékkal nagyobb volt a bevétel az egy évvel azelőttinél.


A Fiat 113 millió eurós bevételt jelentett
A Fiat 113 millió eurós bevételt jelentett


Nem csak a személyautók, hanem teherautók piaca is fellendülőben van: a svéd Scania AB eredménye nyereségbe fordult a második negyedévben.

A német Volkswagen AG többségi tulajdonában lévő svéd teherautó gyártó vállalat megrendelései a június 30-án zárult negyedévben 20.877-re emelkedtek az előző negyedévi 16.151-ről és a tavalyi második negyedévi 8.223-ról.

A teher- és haszongépjárművek iránti kereslet alakulását fontos konjunktúra-mutatónak tekintik a gazdasági elemzők.
A Scania adózott eredménye 2,37 milliárd svéd koronára (251 millió euró) emelkedett a tavalyi második negyedévi 150 millió koronás (16 millió euró) veszteségről. Értékesítési árbevétele 43 százalékkal 20,6 milliárd koronára (2,18 milliárd euró) emelkedett 14,43 milliárd koronáról (1,53 milliárd euró), üzleti eredménye pedig 3,5 milliárd koronára (371 millió euró) 17 millióról (1,8 millió euró).

Elemzők 19,23 milliárd koronás (2,04 milliárd euró) értékesítési árbevételt és 2,65 milliárd koronás (281 millió euró) üzleti eredményt jeleztek előre.

Az üzleti eredmény kulcs 17 százalékos rekordot ért el a tavalyi 0,1 százalék után.

Tavaly a tehergépjármű gyártó vállalatok, így a Scania és a szintén svéd Volvo termelése is súlyos visszaesést szenvedett el a gazdasági világválságban csökkenő kereslet miatt. A Scania négynapos munkahetet vezetett be tavaly júniusban a kereslet csökkenése miatt, de idén áprilisban a kereslet növekedésével párhuzamosan visszatért az ötnapos munkahétre.

A kereslet Brazíliában, a Scania legjelentősebb piacán növekedett a legnagyobb mértékben, a erőteljes növekedés volt tapasztalható Ázsiában is. Európában viszont ehhez képest csak vontatott mértékben növekedett a tehergépjárművek iránti kereslet.


A teherautók iránt Európán kívül élénkült meg a kereslet
A teherautók iránt Európán kívül élénkült meg a kereslet


 

A Scania svéd konkurense a Volvo csütörtökön számolt be második negyedéves eredményéről. A Volvo 3,15 milliárd svéd korona (334 millió euró) adózott eredményt ért el 27 százalékkal 68,8 milliárd koronára (7,30 milliárd euró) emelkedett értékesítési árbevétel mellett. A Volvo szintén Ázsiában és Dél-Amerikában növelte eladásait és rámutatott, hogy ehhez képest Észak-Amerikában, Japánban és Európában még lassan halad a kereslet növekedése. Előrejelzése szerint az európai piac az 10 százalékkal, az észak-amerikai pedig 20-30 százalékkal bővülhet az idén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: