2015-04-17 16:08:27• hírek • Szatmar.ro

Fellendülhet a gazdasági élet?

Pénteken Szatmárnémetiben Eugeniu Avram prefektussal tárgyalt Ioan Lucian, a Munkaadók Országos Egyesületének (UNPR) elnöke.

A látogatás alkalmával egy partnerségi szerződés aláírására is sor került, mely a közigazgatás és a vállalkozói szféra eredményesebb együttműködését hivatott elősegíteni. A partnerek azt remélik, a most induló együttműködés hozzájárul majd a gazdasági feltételek javításához, a helyi gazdaság fellendítéséhez, oly módon, hogy a magánszférában tevékenykedők aktívan részt vesznek majd az őket érintő közigazgatási döntésekben.

Eugeniu Avram kormánybiztos elmondta, szerinte csak úgy lehet fejlődést elérni, ha a közigazgatási intézkedések minél nagyobb mértékben segítik a cégek, befektetők zavartalan működését.

Bihar megye után Szatmár a második, ahol létre jött ez a fajta megállapodás. A szomszédos megyében nagymértékű fejlődés tapasztalható az elmúlt öt évben, a partnerségi szerződés aláírása óta - tette hozzá Iona Lucian, elnök.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: