2009-12-07 13:32:36• hírek • Gozner Gertrud

Fellendülést hozhat december

Annak ellenére, hogy augusztus és július folyamán némileg felengedett a szatmári ingatlanpiac, október és november újabb árcsökkenéseket hozott az ingatlanok áraiba - tudtuk meg Aurel Racautanutól, az Arra Ingatlanügynökség tulajdonosától.

Az ingyenes lakáshirdetéseket tartalmazó www.anim.ro honlap szerint novemberben a következőképpen alakultak az árak. Kétszobás lakást 21-en kínáltak eladásra, közülük kettőt sikerült eladniuk a tulajdonosaiknak. A többi hirdető is csökkentette az árait, 1000 és 4000 euró közötti összegekkel.

Háromszobás lakást 12-en hirdettek meg, egyet sikerült értékesíteni belőle. Az árcsökkenés átlagban három ezer eurónyi összeg volt ezeknél az ingatlanoknál. Magánházat 17-en próbáltak meg eladni, ebből kettőt adtak el a tulajdonosok. Az árakat a hirdetők 2000 és 7000 eurónyi összegekkel csökkentették.

Racautanu szerint hiába mentek fel a nyár folyamán az ingatlanok árai, november újabb értékcsökkenést hozott minden szinten. Az Első Ház program meghirdetése, illetve a nyugaton dolgozó vendégmunkások hazaérkezése némileg stabilizálta az ingatlanpiacot. Egyrészt megnőtt a tranzakciók száma, másrészt az árak a tavalyi évhez képest stabilan 30-40 százalékkal csökkentek - magyarázta a szakember.

Ezt azt az érzetet keltette a szakértőkben, hogy a szatmári ingatlanpiac ezen a szinten marad a továbbiakban, azonban az ősz újabb árcsökkenést hozott. Ezért részben a pénzügyi válság és az ingatag politikai helyzet tehető felelőssé - fejtette ki az ingatlanügynökség vezetője.

Racautanu úgy véli, a december ismét fellendítheti a piacot, megnő a tranzakciók száma, mivel stabilizálódni fog a politikai helyzet, illetve a külföldön dolgozók nagyobb összegeket fognak hazaküldeni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: