2020-01-16 12:56:27• hírek • Bede Emőke

Fellebbezett a vesztes cég, a bíróságon folytatódik a harmadik híd ügye

A műszaki terv szerint az új híd négysávos lesz és két tartóoszlop tarja majd feszítőpászmák (acélsodronyok) segítségével. Az autók mellett a gyalogosok és a biciklisek is gond nélkül közlekedhetnek rajta, számukra mind a két oldalon két-két lépcsőt is építenek majd. A kivitelezési idő 30 hónap.

„Már csak egy lépés választja el a szatmáriakat attól, hogy megvalósulhasson az, amire évtizedek óta várnak: hogy elkezdődjön az Independentei és a Strand utcákat összekötő híd megépítése. Sikeres volt ugyanis a második alkalommal kiírt közbeszerzési eljárás, és két komoly cégóriás is versenyben van” – írtuk még 2019 augusztusában, azonban sajnos újabb akadály hárult a várva várt beruházás megvalósulása elé.

A város harmadik hídjának közbeszerzési eljárása első alkalommal 2018. november 27-én indult el a közbeszerzések optimális lebonyolításáért felelős információs rendszer (SICAP) honlapján, a jelentkezők pedig 2019. január 19-ig tehették meg ajánlataikat. Bár több cég is érdeklődést mutatott a projekt iránt, végül mindegyik visszatáncolt, a licitet jelentkezők nélkül kellett lezárni. Kereskényi Gábor polgármester akkor híroldalunk megkeresésére elmondta, a váratlan megfutamodás a kormány kiszámíthatatlan adó- és bérpolitikájának tudható be, a komoly cégek emiatt nem mernek elvállalni egy ilyen nagyszabású munkát. A projekt költségtervét ugyanis még 2017-ben készítették, s a terv értelemszerűen az akkori gazdasági helyzetet tükrözi. Azóta azonban kétszer emelték a minimálbért, de az is sokat nyom a latba, hogy 2019. január 1-től az építkezésben dolgozók minimálbére bruttó 3000 lejre nőtt.


Az első sikertelen tendert követően az önkormányzat arra kérte a tervezőt, aktualizálja a hídépítés költségtervezetét, s ez rövid időn belül meg is történt. Míg 2017-ben 130 millió lej volt a beruházás összértéke, addig a 2019-es költségkalkuláció szerint a híd megvalósításához kicsivel több mint 196 millió lejre lesz szükség. Ebből az összegből közel 81,5 millió lejt továbbra is Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) biztosít majd, a többit Szatmárnémeti önkormányzatának kell kicsengetnie a saját kasszájából.


A kalkulációk frissítése után újra kiírták a közbeszerzési eljárást, melyre 2019 júliusának végéig pályázhattak a cégek. A kitűzött határidő lejártáig végül két cégóriás jelentkezett a kiírásra: az egyik az olasz érdekeltséggel is rendelkező Concordia Import Export, a másik pedig az osztrák Strabag. A polgármesteri hivatal illetékes bizottsága hosszasan mérlegelte az ajánlatokat, majd nyertest hirdettek: a harmadik híd megvalósítási jogát az osztrák cég kapta meg. A döntést azonban nem mindenki viselte jól, mi több, a román–olasz konzorcium rövid időn megtámadta a licit eredményét. 


Kereskényi Gábor polgármester a City Rádiónak adott interjújában elárulta, a fellebbezés nyomán a harmadik híd ügye jelenleg bírósági szakaszban van, de reményei szerint két-három hónap múlva sikerül majd aláírni a kivitelezési szerződést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: