2019-01-12 05:59:54• hírek • Blikk.hu

Felkarolja az Omega az X-Faktor döntőseit

Többszörösen jó döntést hozott a Stolen Beat nevű duó azzal, hogy az Omega örökzöld slágerét, a Gyöngyhajú lányt adta elő az X-Faktor decemberi döntőjében. A műsorban második lett Buzás Bence (15) és Latyák Bence (19) formációja, s az Omega menedzsere felfigyelt a tehetséges zenészpalántákra.

– Új ízt tudtak adni ennek az emblematikus dalnak, és mivel a Gyöngyhajú lány egyetlen Omega-koncertről sem hiányozhat, úgy döntöttünk, meghívjuk a két Bencét a februárban kezdődő Tűzvihar-turné egyik állomására, hogy velünk adják elő. Csak mondjanak egy napot, és a turnébuszba is szeretettel várjuk őket – magyarázta Trunkos András, aki már meg is kezdte az egyeztetést.
 

A Stolen Beat tagjai alig akarták elhinni, hogy az Omega felkarolta őket.

– Ez annyira hihetetlen, hogy először arra gondoltam, valaki meg akar minket viccelni. Még most sem hiszem el – válaszolta Latyák Bence. – Én se tudom elhinni, hogy ez tényleg velünk történik. Nem sok ilyen pillanat adódik egy 15 éves, álmodozó srác életében. Egyszerűen elképesztő! – áradozott Buzás Bence, majd mindketten hangsúlyozták, hogy szüleik is nagyon meglepődtek.
 

– A 12 éves lányom is elcsodálkozott, hogy egy nála három évvel idősebb sráccal fogok duettezni, de már rágja a fülemet, hogy az időpont és a helyszín megvan-e már. Nekem már ezért megérte! – válaszolta megkeresésünkre Kóbor János „Mecky” (75), aki azt is szeretné tudni, hogy a tini duó miért pont a Gyöngyhajú lányt nevezte a fiatal tehetségeket felvonultató televíziós vetélkedő döntőjébe.
 

– Katartikus pillanatot akartunk okozni az X-Faktor döntőjében egy olyan dallal, amivel több korosztályhoz is tudunk szólni. Erre a Gyöngyhajú lányt tartottuk a legmegfelelőbbnek – magyarázták a srácok, akik a jövő héten egyeztetnek a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenekarral. Februárban Kiskunmajsán, Szegeden és Veszprémben is színpadra lép az Omega, ezek közül választhat majd a Stolen Beat.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: