2013-07-06 11:46:01• hírek • MTI

Nanga Parbat-expedíció: szombaton lesz a csúcstámadás

Török Zsolt hozzátette, arra is felkészültek, hogy szükség esetén bivakoljanak, kényszermegállót tartsanak.
Török Zsolt hozzátette, arra is felkészültek, hogy szükség esetén bivakoljanak, kényszermegállót tartsanak.

Szombatra tervezik a csúcstámadást az aradi Török Zsolt vezette romániai Nanga Parbat-expedíció tagjai - közölte Török Zsolt honlapján a hegymászó Romániában tartózkodó élettársa, Vincze Minerva.

A pénteki bejegyzés szerint a romániai expedíció három hegymászója pénteken feljutott a 7200 méter magasan kiépített négyes táborba, ahol teákkal próbálják hidratálni a szervezetüket a csúcstámadás előtt. A tervek szerint helyi idő szerint hajnali három órakor vágnak neki a csúcsnak. "Olyan a látvány mint a kőbányában. Nagyon kevés a hó" - idézte Török Zsolt telefonon mondott szavait a honlap.

Az expedíció vezetője szerint arra törekszenek, hogy minél nagyobb távolságot tegyenek meg napvilágban. Török Zsolt hozzátette, arra is felkészültek, hogy szükség esetén bivakoljanak, kényszermegállót tartsanak.

A romániai expedíció tagjai június 15-én állították fel 5100 méter magasan az alaptábort. Kis híján meghiúsította terveiket az a június 23-i terrorcselekmény, amelynek kilenc hegymászó esett áldozatául. Az eseményt követően a pakisztáni hatóságok előbb leparancsolták a hegymászókat a Nanga Parbat oldaláról, később mégis lehetővé tették az expedíció folytatását. Korábbi híradások szerint a hegymászók alaptáborát pakisztáni rendőrök biztosítják.

A Pakisztán és Kasmír határán található 8125 méteres Nanga Parbat a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: