Félhold és csillagok Egerben

Félhold és csillagok Egerben

     Többen vagyunk, akik még általános iskolai évei alatt akár négyszer és ötször is végig olvastuk Bornemissza Gergő és Cecey Éva kalandjait, valamint az egri vár, Dobó István által vezetett hősies védelmének történetét. De mit is védtek meg Egerben 1552 őszén, és miért lehet erről "nagy" könyvet írni?
     A mohácsi csatát (1526. augusztus 29.) követő hetekben a török ugyan előrenyomult Budáig, a középkori Magyarország székvárosáig, de fosztogatások és dúlások után rövidesen visszavonult, lemondott magáról az ország elfoglalásról. A következő török hadjáratig 15 év telik el, de a legyőzött Magyarországon nem a kijózanodás és a védelem megszervezésének kérdése került előtérbe, hanem a hatalmi harc, két király megválasztása és megkoronázása (Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd), ami rövidesen polgárháborúba és káoszba torkollott. Így 1541-ben, augusztus 29.-én, pontosan a Mohácsi csata évfordulóján, a janicsárok harc nélkül szállhatták meg Buda várát és az ország központi részét.
     Ettől kezdve napi problémává váltak a – akár Bécsig is elhatoló – török portyák, szó szerint is égető kérdés a török előnyomulás megállítása és az ország egységének helyreállítása. Sajnos a megosztottság továbbra jellemző a magyar politikára, de még egységes fellépés esetén is lehetetlen vállalkozás lenne az ereje teljében lévő török birodalmat feltartóztatni: Perzsiától, a mediterrán tengeren át, a Balkán és Magyarország hadszíntérig mindenütt győzelmesen nyomul előre. Az európai terjeszkedés közvetlen célja Bécs elfoglalása, illetve, Magyarország bekebelezésével elérni Lengyelország határát. Így a német országokat és Lengyelországot közvetlenül fenyegetheti, de könnyedén elérheti mérhetetlen szárazföldi erejével Itáliát és ezen belül ősi tengeri ellenfelét: Velencét.
     A három részre szakadt Magyarországon a két király között csaknem egy évtizedig húzódik a megegyezés és az ország egyesítés ügye. Ferdinánd, a Szapolyaiak kárpótlása után, csak 1551-ben veheti át, a Szent Koronával együtt, a keleti országrész kormányzását. Azonban Fráter Györgyöt, a keleti országrész kormányzóját, a megegyezés kimunkálóját és végrehajtóját, maga Ferdinánd gyilkoltatja meg, világossá téve a kölcsönös bizalmatlanság mértékét. A török sem tűrhette az egyesítést, így a következő év, 1552 tavaszán hatalmas méretű hadjárattal indult Magyarországra. Az Isztambulból indult, Ahmed pasa vezette haderő először Temesvárt veszi ostrom alá, majd egy hónapi véres ostrom után elfoglalja. A várat szabad elvonulás fejében feladó védőket a zsákmányra éhes török segédcsapatok felkoncolják. Észak felé haladva több kisebb vár elfoglalása után Szolnok alatt egyesül Ali, budai pasa csapatával, amely időközben már elfoglalta Veszprémet és több kisebb várat, köztük Arany verséből ismert Drégelyt. Szolnok tíznapi ostrom után elesik, a várvédők a Tisza vizében úszva menekülnek el. Az egyesült, mintegy 60.000 főnyi had észak felé fordulva szeptember 9.-én ér Eger vára alá.
     Világossá vált, hogy a török észak felé haladva ketté akarja szakítani az országot és elérve a lengyel határt, elvágni Erdélyt a nyugati országrésztől. Temesvár és Szolnok a kor legmodernebb rendszerében kiépített vár ekkor és a legjobban felszereltek is egyben. Mindkettő az addigi a török területekhez esett közel, így védelmüket a bizonytalan belpolitikai helyzetben is fontosnak tartotta mindkét uralkodó. Eger, nem volt közvetlen frontvonalban, ezért az itteni, az akkor már százéves erődítmények korszerűsítése nem volt elsőrendű fontosságú. A hadviselésben ekkor a támadó jellegű hadviselés került előnybe, ugyanis a bronz öntés technikája olyannyira fejlődött, hogy korábbinál jóval hatékonyabb ágyúk gyártására volt lehetőség. A romboló erőt nem a korábbi várépítészetben kifejlesztett magas kőfalak és tornyok tudták kivédeni, hanem a lapos, vastag földhányásokkal védett és nagyobb kiterjedésű bástyákkal védett várak. Így 1552 nyarán a legmegdöbbentőbb az a hír volt, hogy pont a két legmodernebbül kiépített vár esett el. Az országban a pánik és a védtelenség érzése terjedt el.
     Egerben ekkor mintegy 2000 védő várta a harmincszoros túlerővel érkező ostromlókat. A pontosság kedvéért meg kell említeni, hogy kisebb erődítésekre az 1540-es évek végén sor került, mivel a vár fontos utak kereszteződésében feküdt. Északra, a lengyel határ felé viszont, már nem volt modernebb, nagyobb ágyúerőt elviselő vár. A kockázathoz képest valóban kevesen tudtak és voltak hajlandóak segítséget adni a vár védelméhez. A 11.000 fős királyi haderő Győr alatt állomásozott és az ostrom végeztével dolga végezetlenül feloszlott. Mindazonáltal, Eger, Dobó István szervezőképességének köszönhetően, élelmezés és hadfelszerelés szempontjából jól ellátva várta az ostromot. A vár sikeres védelme megmentette a Magyarországot az azonnali bekebelezéstől és világossá vált, hogy a jól kiépített és felszerelt várak sorával a török feltartóztatható.
     Eddig tartanak a történeti forrásokból nyerhető információk. Maga Gárdonyi is ezekből a száraz adatokból dolgozott, mégpedig profi történészt megszégyenítő hitelességgel. Az október 18.-ig tartó ostrom menetét a források alapján rajzolja meg, de az események értelmezésére már az író művészete kell. Itt húzódik a történelem és a történet közötti határ. A történelem, mint tudomány, csak az egykor volt partikuláris körülmények feltérképezésében hiteles. Alkalmas továbbá a gazdasági, politikai vagy katonai folyamatok értelmezésére és, esetleg, az egyén logikus, racionális cselekedeteinek magyarázatára. De arra nem, hogy maroknyi ember miért vállalta a kilátástalan küzdelmet és mi zajlott annak a lelkében, aki képes volt kiállni a várfalra, harcolni és meghalni. A védőkkel szemben, napról napra falra tolongó török támadók lelkének megértése sem kisebb feladat, hiszen őket, a védőkkel ellentétben, esetleges vereség esetén sem fenyegette biztos halál.
     A nagy mesélő kivételes érzékenysége, helyzet- és emberismerete kell a megértéshez. A frontvonalban álló mindenkori ember teljesen soha megérthető személyisége van előttünk. E ponton válik Eger története egyetemesen érvényessé: a végveszélybe került ember, az összetartó és csapattá váló közösség, a karizmatikus vezető és a mindenre megoldást találó, a rendelkezésre álló erőforrásokat okosan kihasználó alkotó ember képét tartja elénk az író. Egy részmondatba sűrűsödik a tanulság: "... a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében." Némi hazafias pátosszal, na és szerelemmel anyai és apai érzelmekkel körítve készen is áll a mese, ami már nem kifejezetten Egerről, hanem a hőseposzokhoz hasonlóan, sokkal egyetemesebb kérdésekről szól. A tanulság: önmagában a történelem, de egy jó sztori sem válik "nagy" könyvvé. A történelem ereje csak egy zseniális mesélő révén tud megmutatkozni, az egyediből egyetemest mutatni. Az Egri csillagokat mindenkinek el kell olvasnia.

Szőcs Péter

szocspeter@gmail.com