2016-11-05 10:59:07• hírek • MTI

Felhajtó ereje van az RMDSZ-MPP összefogásnak

kép: székelyhon.ro
kép: székelyhon.ro

Az erdélyi magyarok körében folyamatosan többségben vannak azok, akik egységet, közös magyar fellépést szorgalmaznak, így felhajtó ereje van a decemberi parlamenti választások tekintetében annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) összefogott a Magyar Polgári Párttal (MPP) - állapította meg Barna Gergő kolozsvári szociológus, a Maszol.ro hírportálnak nyilatkozva.

A Kvantum Research közvélemény-kutató cég munkatársa szerint ezzel magyarázható az, hogy a közvélemény-kutató intézet felméréseiben az RMDSZ-be vetett bizalom is felszálló ágban van, az MPP-be vetett bizalom pedig különösen nagyot ugrott az elmúlt fél évben. Támogatottsága növekedését az RMDSZ annak is köszönheti, hogy jól szerepelt az önkormányzati választásokon, nagyon jó pozíciókat sikerült kialkudnia a választások után, és ennek pozitív hatása volt az erdélyi magyar közösségre - tette hozzá.

Ennek ellenére a legutóbbi, októberben ismertetett felmérés szerint az erdélyi magyarok választási hajlandósága némiképp csökkent márciushoz képest. A szociológus ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy az önkormányzati választásokon általában többen vesznek részt, mint a parlamenti voksoláson.

"A jelenlegi adatok szerint feltételezni lehet, hogy az erdélyi magyaroknak a 40-45 százaléka fog az urnák elé járulni a parlamenti választásokon, más kérdés, hogy az mire lesz elég" - fogalmazott a szakértő.

A szociológus pozitívumnak tartja, hogy az RMDSZ-nek védekező politizálásból sikerült elmozdulnia offenzív irányba. A magyar érdekképviselet nagy sajtóvisszhangot kiváltó "Mentsük meg Kolozsvárt (Nagyváradot) Bukaresttől" feliratú óriásplakátjaira utalva Barna Gergő úgy vélte: az RMDSZ-nek hosszú évek óta sikerült offenzív irányba elmozdulnia és olyan témát kezdeményeznie, amely új távlatokat is képes megnyitni.

A decemberi választások kimenetelét illetően Barna Gergő úgy vélte: nem borítékolható a Szociáldemokrata Párt (PSD) győzelme, jóllehet a felmérések szerint jelentős előnye van az államfőt és miniszterelnököt támogató jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (PNL) szemben.

"Romániában strukturálisan van egy jobboldali többség. Ezt különösen az elmúlt választások során volt látható. Van egy olyan rétege a szavazóknak, fiatalok, városiak, középosztálybeliek, akik általában az utolsó pillanatban döntik el, hogy részt vesznek-e a választásokon és kire szavaznak. Szerintem ez a réteg fogja eldönteni az idei választásoknak is az eredményét" - magyarázta a Maszolnak az erdélyi szociológus.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: