2013-12-08 21:12:01• hírek • Baranyi László/ MTI

Újabb tüntetés Romániában a palagáz-kitermelés ellen

Több száz tüntető vette körül szombaton az északkelet-romániai Pungesti térségében az amerikai Chevron olajvállalat telkét, ledöntve annak kerítéseit, tiltakozva a tervezett palagáz-kitermelés ellen - közölte a Mediafax hírügynökség. A Chevron felfüggesztette a próbafúrásokat.

Az interneten szervezett, előre be nem jelentett tüntetés részvevői több ízben dulakodásba keveredtek a nagy erőkkel kivonuló csendőrséggel, amikor a rohamosztagosok kiemeltek és elszállítottak több tüntetőt. A román hírügynökség szerint a helybeliek mellett számos környezetvédő szervezet aktivistája volt jelen az ország többi részéről.

A tüntetők veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, amelynek keretében homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtolnak nagy nyomáson a kőzetbe, hogy kitermeljék onnan a gázt.

A tüntetők szinte teljesen ledöntötték a 20 ezer négyzetméteres telket körülvevő drótkerítést. A demonstrálók közül többen lefeküdtek az országútra: őket a csendőrök vitték el az úttestről. Egy tüntető kórházba került.

A Digi 24 hírtelevízió kora délután közölte: a Chevron felfüggeszti a tevékenységét a térségben. Az idézett közlemény szerint a cég biztonságos körülmények között és a törvényesség betartásával szeretné folytatni a próbafúrásokat, hogy feltérképezze a palagáz kitermelésének lehetőségét, de ezt a tüntetők jelenléte megakadályozta. A Chevron leszögezte: megszerezte a hivatalos engedélyt a pungesti fúrásokhoz és tevékenysége során minden környezeti előírást betart.

A héten másodszor csaptak össze Pungesti-en a palagáz-kitermelés ellenzői a karhatalommal. A két hónapja ülődemonstrációt folytató helyiek csoportját hétfőn a csendőrök eltávolították a Chevron telkéről és megakadályozták, hogy - korábbi akcióikhoz hasonlóan - lezárják az országutat.

Victor Ponta miniszterelnök akkor gratulált a csendőrségnek, rámutatva, hogy a Chevronnak joga van megvédeni saját telkét. Kifejtette: Románia számára fontos nemzeti érdek az energetikai függetlenség megteremtése, és nem szabad megengedni, hogy mintegy száz "forrófejű" ember tiltakozása megsértse a törvényes előírásokat.    Románia palagáz-tartalékát 660 milliárd köbméterre becsülik, és a román vezetők szerint ennek kitermelésével biztosítható Románia energetikai függetlensége.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: