2019-12-02 08:14:51• hírek • hirado.hu

Felhagy a gojátékkal a nagymester – a mesterséges intelligencia legyőzte

Fotó: Twitter
Fotó: Twitter

A go kínai stratégiai játék dél-koreai mesterjátékosa, Li Sze Tol úgy döntött, hogy visszavonul, mert nem tudja feldolgozni, hogy egy játékban alulmaradt a géppel szemben.

Li Sze Tol az egyetlen ember, aki valaha megverte az AlphaGo szoftvert, melyet a Google testvérvállalata, a Deepmind fejlesztett ki – írja a hirado.hu a BBC-re hivatkozva. A dél-koreai mester 2016-ban vett részt az AlphaGo ellen egy ötmérkőzéses összecsapáson, amelyen négyszer vesztett, egyszer azonban sikeresen felülmúlta a számítógépet. Elmondása szerint azután döntött úgy, hogy visszavonul, miután rájött: akkor sem érhet a csúcsra, ha ő lesz a legjobb játékos a világon. „Van egy entitás, amelyet nem lehet legyőzni” – nyilatkozta a tizennyolcszoros világbajnok a dél-koreai Yonhap hírügynökségének.
 

A dél-koreai játékos veresége mérföldkő volt a mesterséges intelligencia szempontjából

Li Sze Tol a modern korszak egyik legnagyobb gojátékosának tekintik. A 36 éves korábbi világbajnok ötéves korában kezdett el játszani, és hét évvel később vált profivá. Az AlphaGo-szoftver általi vereségét a mesterséges intelligencia mérföldkövének tekintették. „A DeepMind egész AlphaGo csapatának nevében szeretnék gratulálni Li Sze Tolnak ahhoz a legendás évtizedhez, amit a játék csúcsán töltött, és a legjobbakat kívánom neki a jövőben” – mondta Demis Hassabis, a Deepmind vezérigazgatója és társalapítója. Hozzátette: az AlphaGo mérkőzései során a dél-koreai játékos igazi harcos szellemet mutatott, és a játék legvégéig izgulniuk kellett a szoftver győzelméért.
 

Li Sze Tolra még vár egy nagy csata

Visszavonulása ellenére Li Sze Tolnak decemberben egy másik MI-rendszerrel kell szembenéznie. A mester a HanDol ellen játszik majd, amelyet a dél-koreai NHN Entertainment Corp fejlesztett ki, és ami már legyőzte az ország öt legjobb gojátékosát. Lee az első játékban két kő előnnyel indul, de így is kevés esélyt lát a győzelemre: „Még a kétköves előny mellett is úgy érzem, hogy el fogom veszíteni az első játékot. Manapság nem követem a gohíreket. Kényelmesen szerettem volna a HanDol ellen játszani, mivel már visszavonultam, de természetesen igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt” – mondta.
 

Sokkal összetettebb játék, mint a sakk

A go stratégiai játék több mint 2500 éves, Kínából ered, és hosszú évszázadokon át csak ott és a környező országokban játszották. A játékot egy 19 x 19 mezős táblán játsszák, a játékosok felváltva teszik a tábla metszéspontjaira fekete, illetve fehér köveiket. Közben arra törekszenek, hogy minél több területet szerezzenek, azaz kerítsenek be a letett kövekkel, illetve a kövekből kialakított alakzatokkal. A társasjátékot sokkal összetettebb kihívásnak tekintik a számítógép szempontjából, mint a sakkot.
 

A játékosok általában 200 lépés közül választhatnak, míg ezeknek a lehetősége a sakkban körülbelül 20. Emellett a kutatók szerint több lehetséges felállás van a gojátékban, mint amennyi atom az univerzumban. Nagyon nehéz meghatározni, hogy ki áll nyerésre, a legjobb játékosok nagy része az ösztöneire támaszkodik.
 

Deepmind reméli, hogy az AlphaGo kifejlesztése hasonló technikákhoz vezet, amelyek „alkalmazhatók más strukturált problémákra, például fehérje-hajtogatásra, az energiafogyasztás csökkentésére vagy forradalmi, új anyagok keresésére”.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: