2011-01-12 12:11:47• hírek • mti

8 százalékos volt az infláció

Romániában tavaly 8 százalékos volt az éves infláció - közölte a román országos statisztikai hivatal.

A közzétett adatok szerint 2009 decembere és 2010 decembere között az éves infláció elérte a 7,96 százalékot, az átlagos havi inflációs ráta pedig 0,53 százalék volt. Novemberben 7,73 százalék volt az éves infláció.

Decemberben az élelmiszerek ára 0,76 százalékkal emelkedett novemberhez képest, és 6,45 százalékkal 2009 utolsó hónapjához viszonyítva. A nem élelmiszerek a tavalyi év utolsó hónapjában 0,55 százalékkal drágultak novemberhez viszonyítva, 2009 decemberéhez képest azonban 9,76 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások esetében 0,04 százalékos, valamint 6,43 százalékos drágulást jegyeztek a vizsgált időszakban.

A román központi bank a tavalyi év második felében 7,8 százalékról 8,2 százalékra módosította a 2010-es infláció becsült arányát.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig októberben 7,9 százalékra változtatta a 2010. évi román inflációra adott előrejelzését a korábbi 3,5 százalékról, miután a román kormány júliustól 19 százalékról 24 százalékra emelte az áfát.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: