2017-01-26 13:43:16• hírek • Szatmar.ro

Felfekvés elleni eszközöket kapott a kórház

Közel nyolcezer lej értékű orvosi felszerelést vehetett át csütörtökön a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztálya. Az adományhoz szükséges összeg jó részét szatmáriak „poharazgatták össze."

A Rotaract, a Rotary és az Interact elnevezésű karitatív szervezetek tavaly is meghirdették „Egy bögre boldogság" elnevezésű akciójukat. Ennek keretében december 5-21. között a tagok Szatmárnémeti régi központjában, a Korzón egy-egy pohár forralt borral, forró teával, forró csokival, süteménnyel vendégelték meg azokat, akik adománnyal segítették jótékonysági tevékenységüket.

Az ebból a forrásból illetve különböző szponzorok, támogatók segítségével összegyűlt 7439 lejből a három klub tagjai 21 felfekvés elleni matracot, 12 felfekvés elleni párnát és egy toilettel ellátott kerekesszéket vásároltak a szatmári kórház számára.

A 2005-ben három szatmári fiatal által életre hívott Rotaract klub tavaly már harmadszor szervezte meg az „Egy bögre boldogság" akcióját. Tavaly februárban ebből egy kardiográfot ajándékoztak a szülészeti osztálynak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: