2014-08-23 16:35:28• hírek • Szatmár.ro

PMN: a gasztronómia és a gyerekek álltak szombat délelőtt a középpontban

Programokban bővelkedett a szombati nap délelőttje: aki minden rendezvénybe bele akart kóstolni, annak nem volt sok ideje pihenni: egyszerre zajlott a bográcsos-főző verseny, a gyermekprogramok és a edzések a nagyszínpadon. A Egyre több kézműves nyitotta meg standját és folyamatosan érkeztek a családok a Kossuth kertbe kora délutánig.

A legkorábban a szervezők keltek, őket követték a bográcsosfőző verseny résztvevői. Tizenegy csapat vett részt a megmérettetésen és igen szoros volt a csata az első helyért. Volt aki hagyományos, volt aki különleges ételt készített, de egyikből sem hiányzott a hús: sült a pörkölt, rotyogott a gulyásleves és a babgulyás, sült a csülök, a szakácsok pedig a cél érdekében egy-egy pohár pálinkát is lehúztak - hogy a jó hangulat csak még finomabbá tegye az elkészített étket. Persze a pálinka az izgalmakat is csillapította, ugyanis a szatmári gasztronómiai szakértők mellett egy igazi mesterséf, a magyarországi Benke Laci bácsi bírálta - dícsérte és kritizálta - az elkészült ételt.

Ő volt az, aki a díjkiosztás során rávilágított a főzés során elkövetett hibákra és ő adta át a legfontosabb díjait is a versenynek. A harmadik helyezett a Takács és Barátai csapat birkapörköltje, a második helyezett a Gastro Angel főzőiskola tanulói által készített disznócsülök és mézes-mustáros burgonya lett. Az első helyen a tavaly az ezüstéremig jutó Csorvási Béla és csapatának babgulyása végzett. Emellett átadták az Arany Bogrács díjat is - ennek az erdődi Bukott Vegetáriánusok csapat örülhetett. Benke Laci bácsi a magyarországi Fehér Asztal Lovagrend díszserlegét a Vadászok csapatának adta át.

A magyarországi mesterszakács személyisége egyébként mindenkit lenyűgözött - a szervezők pedig nem felejtették el, hogy Laci bácsi nemrég ünnepelte születésnapját ezért egy tortával kedveskedtek neki.

Vissztérve a többi programhoz: a kisszinpadon 11 órai kezdettel gyermekprogramok zajlottak: előbb a Brighella Bábtagozat színészei kötötték le a gyerekek figyelmét, majd egy igazi bűvész mutatott be lélegzetelállító trükköket. Zenéltek is a gyermekeknek, később pedig a néptáncosok vették át a helyet a színpadon.

Sokan meglátogatták a nyíregyházi Jósa András Múzeum huszárkort idéző tárlatát, a Zöld Ház előterében pedig Vida István fotókiállítását.

A Szatmár.ro sátránál is nagy volt a mozgás: sokan gondolták úgy, hogy hírpotálunk címlapjára kerülnének és ezel nyernének is. Aki eddig nem került címlapra, ne bánkódjon: délután és vasárnap is kint leszünk a Kossuth kertben. Akciónkról bővebben itt olvashatsz.

Szintén a Szatmár.ro akciója az Autowebshop.ro és az A24 támogatásával készülő felmérés, amely a szatmáriak autózási szokásait igyekszik feltérképezni. Önkénteseink a Kossuth kertet járják, aki pedig válaszol a néhány kérdésre, számos ajándék nyertese lehet. A felmérésünkről itt több információt találsz.

A hétvége legmenőbb arcait keressük

Akiknek padig nincs kedvük egy-egy rendezvényen sok időt eltölteni, a Bor és Pálinkaszigeten pihenhettek: az asztaloknál egy jó pohár bort elkortyolgatva igazán kellemes hangulat keríti hatalmába az embert. A megye több bortermő vidékéről is érkeztek pincészetek ide, egyebek mellett az Európában is egyre ismertebb és elismertebb Nachbil borokat is meg lehet itt kóstolni.

Nyerj a Szatmár.ro-val: Oszd meg a Szatmár.ro hírportál Partiumi Magyar Napokról szóló híreit a Facebook-on és megnyerheted a rendezvénnyel kapcsolatos ajándéktárgyak valamelyikét. A nyereményekről egy kicsit később tájékoztatunk, de addig is érdemes megosztani a cikkeinket, mert minden megosztás nyereményt érhet!

Kiemelt támogatók:

Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány

Aranyfokozatú támogatók:

Tarr Beton, Kreativ, Autonet-A24, Barta Ati, No Pardon Pub, Mindig Friss

Ezüstfokozatú támogatók:

Rosendahl, Farmacenter, CBA, Arnisol, Nord Star, Hotel Astoria, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Panatek, Hanna Konyhatechnika, Promocraft, Gerbog.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: