2013-11-12 14:48:17• hírek • Kocsis Zoltán

Féléves stagnálás után csigalépésben halad az ANL-lakások építése

Amikor 2012 májusában elkezdték az ANL-lakások építését Szatmárnémetiben, az önkormányzati vezetők optimistán 2013 őszét jelölték meg az átadás időpontjaként. Az eltelt közel másfél évben viszont a földszint sem készült el.

Jelenleg Szatmár megyében Szatmárnémetiben, Turcon, Nagykárolyban, Mikolában, Pusztadarócon, Tasnádon, Szatmárudvariban és Avasfelsőfaluban vannak az ANL-program támogatásával megépült bérházak. További kettő van épülőfélben: Szatmárnémetiben és Nagykárolyban. Előbbi közel 10%-ban, utübbi pedig 6%-ban készült el. Amíg azonban utóbbi jelenleg nem rendelkezik kormánytámogatással, addig előbbi 250.000 lejt kapott idén ősszel.

Az összeg lehetővé tette, hogy a tavaly szeptemberi finanszírozás hiányában leállított munkálatokat újrakezdjék. Majdnem egy évet állt tehát a beruházás, amelynek tervei még 2008-ban készültek el. Egy évvel később a polgármesteri hivatal elkészítette a közművesítést: víz, gáz, kanalizálás és áram tehát be van vezetve. A megvásárolt villanyoszlopok már évek óta arra várnak, hogy a helyükre kerülhessenek - addig egy cég udvarán „heverésznek" békésen. Közel 28 milliárd régi lejt költött erre az önkormányzat, nem meglepő tehát, hogy övön aluli ütésként élte meg, amikor a kormány 2010-ben leállította az ANL-programot. Rövid regnálása alatt Mihai Ungureanu azonban 2012 tavaszán újraindította a finanszírozást, így Ilyés Gyula akkori polgármester május 15-én elindította az építkezést. Amely szeptemberig tartott, majd egy évvel később újraindult. Eddig összesen 930.000 lejt fizetett a fejlesztési minisztérium a szatmárnémeti ANL-lakások építésére. A teljes beruházás a számítások szerint 7,2 millió lejbe kerül...

Ottjártunkkor maroknyi ács az egyik tömbház földszinti födémjének zsaluin dolgozott éppen. Az egykori lőtér 1,8 hektáros területén összesen három tömbház épül, ezekben 74 lakás lesz. A területen zöldövezetek, parkolók és játszóterek is helyet kapnak, a közművesítési rendszer pedig úgy van megtervezve, hogy kapacitása meghaladja a szükséges szintet. Ennek lényege, hogy a város további bővítése se okozzon gondot. A tervben szerepel további három blokk megépítése, ezeket azonban jelzáloghitel rendszer alapján vásárolhatják majd meg az igénylők. Ezek ára az eredeti elképzelések szerint 80.000 euró körül lesz. Építése azonban még el sem kezdődött.

Az ANL-lakások Bukarestben megszabott egységes ára idén 311 euró volt négyzetméterenként - függetlenül attól, hogy az ország melyik részén áll az ingatlan. A lakásokat viszont legkevesebb mnt egy éves bérleti időszak után veheti meg a leendő tulajdonos. Azt, hogy ők mikor költözhetnek be, azt jelenleg senki sem tudja megmondani. Két dolog biztos. Egyrészt, hogy az eredeti szerződés szerint 2014 május 15-re kellene elkészülniük a lakásoknak. Másrészt pedig, hogy addig az időpontig biztosan nem fejezik be a munkát - még akkor sem, ha a kormány folyamatosan biztosítaná a finanszírozást.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: