2016-10-13 10:23:27• hírek • Agerpres

Felére csökkentenék a halálos közúti balesetek számát

A kormány szerdai ülésén elfogadta az ország 2020-ig érvényes közúti közlekedésbiztonsági stratégiáját, amelynek célja, hogy 2020-ra felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma a 2010-es szinthez képest.

Az Agerpres hírügynökségnek eljuttatott közlemény szerint a stratégia többek között rendelkezik arról, hogy megfigyelőkamerákkal kövessék a szakmai bizonylatok megszerzésére szervezett vizsgákat. Ugyanakkor előírja a vonatkozó törvény módosítását úgy, hogy a sofőriskolák engedélyét csak azzal a feltétellel hosszabbítsák meg, ha az ott tanulók legalább fele sikerrel veszi a gépkocsi-vezetői jogosítvány megszerzését célzó vizsgát.

A stratégia kitér arra is, hogy 'tanácsadásban kell részesíteni az ismételten súlyos szabálysértést elkövető gépkocsivezetőket'.

Tervbe vették ugyanakkor, hogy közlekedésbiztonsági tanfolyamokat vezetnek be az egyetemi és egyetem utáni képzésekbe. Igyekeznek kiküszöbölni, hogy a gépkocsi-vezetői jogosítványt hamis igazolványok alapján is meg lehessen szerezni, és egy bizonyos életkor után gyakoribbá teszik a kötelező orvosi ellenőrzéseket - tájékoztat a kormány közleménye.

A stratégia egy biztonsági műszaki ellenőrzést vezet be a balesetett szenvedett járművek újbóli forgalomba helyezése előtt. A terv ugyanakkor - az unió más országaiban alkalmazott gyakorlathoz igazodva - a kihágások megállapításakor az automata rendszereket helyezi előtérbe. (Agerpres.ro)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: