2015-12-31 11:55:10• hírek • MTI

Félelmetesebbé vált, de meg is gyengült 2015-ben az IÁ

Az elmúlt év világpolitikai eseményeire visszatekintve 2015 egyik legfontosabb történése az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenysége volt: a szervezet tagjai, vagy a hozzá kötődő szimpatizánsok áldozatok sokaságát követelő terrorakciókat hajtottak végre világszerte.

Ugyanakkor ezzel segítették egy példa nélkül álló, az Egyesült Államokból, számos nyugat-európai országból, több tucat muzulmán államból és Oroszországból álló koalíció létrejöttét a szélsőséges iszlamisták elleni harcra. Ennek következtében az elmúlt év paradox módon nem csupán az Iszlám Állam "félelmetesebbé válását" hozta, de meggyengülését is: az iraki-szíriai hadszíntéren utolsó igazán nagy sikere 2015 májusában Ramádi városának elfoglalása volt, s az ellene indított hadjárat nyomán az esztendő végére az általa uralt területek nagysága 14 százalékkal csökkent: már "csak" 78 ezer négyzetkilométert ellenőriz Irak nyugati, illetve Szíria északi és keleti részén.

A 2015-ös év fordulatot hozott az Iszlám Állam (IÁ) tevékenységében. Míg 2014-ben alapvetően az új és új körzetek meghódítására koncentrált, 2015-ben a területi expanzió lelassult. Helyette viszont jött egy félelmetes fejlemény: a szervezet Irak és Szíria után "kilépett" a nemzetközi színtérre, és véres terrorakciókkal keltett félelmet. A 2015. januári párizsi merényleteket még "csak" üdvözölte (ennek elkövetőjeként az Arab-félsziget al-Kaidája nevű, rivális iszlám terrorszervezet jelentkezett), ám az őszi terrorcselekményeket, a Sínai-félsziget feletti októberi repülőgép-robbantást (224 halott) és a novemberi párizsi terrortámadásokat (130 halott) az Iszlám Állam már magára vállalta. A török hatóságok szintén az Iszlám Államot vádolták a 86 halálos áldozatot követelő októberi ankarai robbantások elkövetésével. December 2-án a kaliforniai San Bernardinóban egy 28 éves amerikai férfi és 27 éves szaúd-arábiai felesége összesen 14 embert mészárolt le. Mint kiderült, a két elkövető szimpatizált az Iszlám Állammal.

Éppen ez utóbbi jelenség jelenti a legnagyobb veszélyt: úgy tűnik, az Iszlám Állam nem pusztán saját tagjaira számíthat, mikor terrorakciókat tervez a világ különböző pontjain, hanem olyan szimpatizánsokra is, akiknek nincs semmiféle közvetlen kapcsolatuk a szervezettel, s így szinte lehetetlen akciójukat megelőzni. Emellett Európát még egy veszélyforrás fenyegeti: az Europol becslése szerint 5-7 ezerre tehető azoknak az embereknek a száma, akik a földrészről Irakba vagy Szíriába utaztak, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, s ennek soraiban harcoljanak. Ezek az emberek bármikor visszatérhetnek saját hazájukba, hogy ott terrorakciókat hajtsanak végre. A titkosszolgálatoknak pedig nincs elég emberük, hogy mindegyiküket folyamatosan figyeljék.

Ezek a fejlemények, ez a súlyos kihívás vezetett oda, hogy a nemzetközi közösség 2015 második felében végre komolyabban elszánta magát az Iszlám Állam szíriai és iraki pozícióinak meggyengítésére. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció már régóta légicsapásokat mért a szervezet hadállásaira, de az európai terrorakciók után ezek a hadműveletek felerősödtek, s bekapcsolódott az akciókba Franciaország, Nagy-Britannia, s - korlátozottabb mértékben - Németország is. December közepén Szaúd-Arábia vezetésével 34 ország megalakított egy terrorellenes iszlám katonai szövetséget. Szeptember végén pedig Oroszország is elindította légicsapásait Szíriában - ami talán a legfontosabb fejlemény volt a nemzetközi fellépés terén.



A terrorszervezet hadállásait egyébként nem csak ebben az országban fenyegetik. Irakban a kormányerők - amelyeket az amerikaiak légicsapásokkal segítenek - 2015-ben visszavették Tikrít városát, s december végén bevették Ramádi nagy részét. Az ország északi részén pedig a kurd milíciák szorították ki az Iszlám Állam fegyvereseit jelentős körzetekből.

A nemzetközi fellépés és a harctéri sikerek ráadásul még egy súlyos problémát okoztak a terrorszervezet számára: egyre nehezebben tudja finanszírozni tevékenységét. Szakértők havi 80 millió dollárra becsülik az IÁ bevételeit: a pénz fele az általa megszállt területeken élők megadóztatásából, valamint a lakosság javainak elkobzásából származik, további 40 százalékra tesz szert a kőolaj-kereskedelemből, a maradék pedig a kábítószer- és műkincs-kereskedelemből jön. (2015-ben óriási nemzetközi felháborodást keltett, mikor harcosai több ezer éves asszír szobrokat romboltak le az iraki Ninive területén, később pedig a Szíriában lévő ókori Palmüra romvárosában kezdtek pusztításba.) A légicsapásoknak és a területvisszafoglalásoknak köszönhetően az IÁ elvesztette az ellenőrzése alatt álló olajkitermelési infrastruktúra 90 százalékát, s értelemszerűen a megszállt területek adójából is egyre kevesebb pénz folyik be. Mindez némi reményt ad arra, hogy 2016-ban sikerül még jobban visszaszorítani az Iszlám Állam befolyását - legalábbis Szíriában és Irakban.



A terrorcselekmények elleni küzdelem terén azonban egyelőre nem látni a megoldást, s az is vészjósló fejlemény, hogy a terrorszervezet a Közel-Kelet után a világ más térségeiben is kezdi kiépíteni hadállásait. A Nigéria északi részén terrorhadjáratot folytató Boko Haram tavasszal hűségesküt tett az Iszlám Államnak, s immár Afganisztánban is csatlakozott hozzá több szélsőséges csoport. Eközben az IÁ Líbiában is folyamatosan terjeszti ki tevékenységét, méghozzá olyan mértékben, hogy egyes szakértők szerint ez az észak-afrikai ország válhat a dzsihadisták új főhadiszállásává. A szingapúri védelmi miniszter pedig decemberben közölte: az Iszlám Állam egyértelmű veszélyt jelent Délkelet-Ázsiára, hiszen a térség országaiból Szíriába és Irakba utazó szélsőségesek azzal a küldetéssel térhetnek vissza hazájukba, hogy ott iszlám kalifátust hozzanak létre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: