2010-02-15 10:55:11• hírek • Szatmar.ro

Felélesztették a Hamburgot

Nem tud hibázni a Bayern és a Leverkusen, kapaszkodik a Schalke és a HSV.

A német Bundesliga 22. fordulójában semmi különös nem történt: Ruud van Nistelrooy lőtt két gólt, Franck Ribery adott két gólpasszt. Ám mindez számukra szinte hétköznapi, mint ahogy a Bayern München és a Bayer Leverkusen számára a győzelem.

A müncheniek az előző kilenc bajnokijukat egyaránt megnyerték, így a Dortmund elleni rangadót is esélyesként várták. Ehhez képest a vendégek szereztek vezetést, van Buyten hibáját Zidan büntette. Ez felébresztette a hazaiakat, van Bommel még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidőben következett a Ribery-show: a francia előbb Robbennek, majd Gomeznek adott egy-egy gólpasszt, majd vastaps közepette mehetett pihenni.

Továbbra is menetel a leverkuseni óvoda is (a gyógyszergyáriak kezdő 11-nek átlagéletkora nem éri el a 25 évet), amely ezúttal a címvédő Wolfsburgot küldte haza pont nélkül. A vezetést a 21 éves Reinartz szerezte meg, majd a vele egykorú Derdiyok fejese a lécről Lenz kapus hátára, onnan pedig a kapuba pattant. A végén Dzeko szépítése már nem sokat lendített a „farkasok" szekerén.

Nem játszott jól, Matip és Farfan góljaival mégis legyőzte a Schalke a Kölnt. Stuttgartban is rangadóra került sort, a svábok vendége a Hamburg volt, amely Berg révén szerezték meg a vezetés 23 perc játék után. A szünet után Trasch egyenlített, majd jött Ruud van Nistelrooy: a Manchester United és a Real Madrid csatára a 65. percben állt be, majd két perc alatt lőtt két gólt, csapata pedig elvitte a három pontot.

A tabellát jobb gólkülönbségével az eddig még veretlen Leverkusen vezeti a Bayern München előtt (mindkettejüknek 48 pontja van), őket a Schalke (42) és a Hamburg (39) követi.

Eredmények:
Mönchengladbach - Nürnberg 2-1
Leverkusen - Wolfsburg 2-1
Stuttgart - Hamburg 1-3 (a hazaiaknál Marica végig a pályán volt)
Bochum - Hoffenheim 2-1
Hannover - Werder Bremen 1-5
Hertha - Mainz 1-1 (a vendégeknél a gólpasszt adó Szalai a 87. percig a pályán volt)
Bayern München - Dortmund 3-1
Schalke - Köln 2-0
Frankfurt - Freiburg 2-1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: