2014-08-08 16:49:21• hírek • Szatmár.ro

Felejthetetlen volt a kézműves tábor a Szejke-tanyán

Nehéz lenne eldönteni, hogy a szervezőknek vagy a résztvevő gyerekeknek fáj jobban a szíve amiatt, hogy szombaton véget ér a Borókagyökér Egyesület kézműves tábora. A gyerekek beleszerettek a különböző hagyományos mesterségekbe, a szervezők pedig elérték a céljukat: kimozdították a gyerekeket a tévé és internet-dominálta mű világból.

Milyen egy jó nyári táborozás? Sok tévézés, esetenként internetezés a lakás hűvösében, vagy inkább sátorban alvás, ének a tábortűz mellett, nap közben pedig hagyományos mesterségek elsajátítása és olyan tárgyak készítése, amelyben az alapanyag mellett a készítő szíve, lelke és szeretete is benne van? A Borókagyökér Egyesület által szervezett és szombaton véget érő tábor lakói biztos, hogy a második verziót választják, hiszen átéltek már egy ilyen együttlétet.

A Szatmárnémetitől csak négy kilométerre fekvő Szejke-tanyán, a tábor székhelyén igazi kis közösség kovácsolódott össze a szervezőkből - akik sorra elcsodálkoznak azon, hogy a 6-8 éves gyerekek milyen ügyesen faragnak, bútort festenek vagy bogoznak néhány nap gyakorlás után - na meg a gyerekekből, akik nem hiába kapják rendszeresen a dícséretet.

A délelőttök kézműves-foglalkozásokkal teltek, felsorolni is nehéz lenne, mennyi mesterségbe kóstoltak bele a gyerekek. A programban számos izgalmas foglalkozás szerepelt: kenyérsütés kemencében, vajkészítés, gyapjúfestés, nemezelés, fafaragás, bútorfestés és bőrdíszművesség is. A program persze nem volt kötött, ha valaki nem igazán élvezte a gyakorolt mesterséget, átmehetett egy másik mesterhez. De volt vízicsata is, na meg esténként tábortűz, közös ének.

A tábor során a gyerekek gyógynövényekkel is megismerkedhettek, na meg a tanyán és annak szomszédságában élő állatokkal. De nem ez volt volt a fő célja az egyesületnek: elsősorban a magyar kultúrával, néphagyományokkal, népi motívumokkal akarták megismertetni a gyerekeket.

A tábor nagyon jól sikerült, erre utalhat az is, hogy vannak gyerekek, akiket a hamarosan megrendezendő, nagyobbaknak szánt táborba is beírattak a szüleik. Erre augusztus 17-23 közötti héten kerül sor, főleg 12-18 éves gyermekeknek szerveznek kézműves foglalkozásokkal teli, szórakoztató tábort, de felnőttek jelentkezését is elfogadják.

A Borókagyökér Egyesület kézműves táboraira a Communitas Alapítvány támogatásával kerül sor.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: