2010-06-15 18:37:31• hírek • Szatmar.ro

Felejthetetlen vakáció az Airport Panzióban

Tegye élménydússá nyaralását az Airport Panzióban, ahol kitűnő szolgáltatások sokasága teszi felejthetetlenné az odalátogatók szabadságát.

Az Airport Panzió Hajduszoboszlón várja a nyaralni vágyókat, ahol világhírű gyógyvizes strand és Közép Európa legnagyobb élményfürdője áll a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére. A panzió nevéből is következtetni lehet, hogy ez a repülőtér mellett, a strandtól 100 méterre fekszik.
Amint azt már sokan hallhatták, illetve megtapasztalták, Hajdúszoboszló Magyarország legkedveltebb üdülővárosa. A fürdő és parkosított környék mikroklímája a levegő sós, jódos páratartalmával gyorsítja a gyógyulást. A város gyógyfürdőiről ismert szerte a világon, és nemcsak a magyarországiak keresik fel előszeretettel, hanem külföldiek is elözönlik a wellness és szórakoztató központokat, elsősorban nyár idején. A nagyfokú gyógyító hatású fürdőket orvosok sokasága is javasolja betegeinek, hiszen a tapasztalatok és kutatások alapján kiderült, az idejáró betegek állapota meglehetősen gyorsan javul.

De természetesen a makkegészségeseknek is nagy élményt nyújt a Hajdúszoboszlón eltöltött szabadság, hiszen a strandok és élményfürdők a legintenzívebb szórakozást nyújtják a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Hajdúszoboszló valóságos csúszdaparadicsomnak mondható, amelyeknek még az idősebb korosztály sem tud ellenállni. A 12 méter magas indulótoronyból kilenc különböző útvonalból választhatnak az izgalmakra vágyók: van óriáscsúszda, kamikázé, „fekete lyuk", „őrült folyó", és még sok más, amely felejthetetlen pillanatokat nyújt a csobbanás szerelmeseinek. A csúszdák összhossza meghaladja az 1 kilométert. A legapróbbaknak a bébimedence és vizivár nyújt szórakozást.


A kényelemről a panzió gondoskodik
A kényelemről a panzió gondoskodik


Az Airport Panzió előnyös fekvésének köszönhetően a város jelentős nyaraló és szórakoztató központjai könnyen megközelíthetőek. Az otthonos vendégfogadó kilenc szobával várja a látogatókat, mondhatni luxuskörülmények között. Mindegyik szobához külön fürdőszoba tartozik, légkondicionálóval, internet hozzáféréssel, illetve LCD képernyős televízióval van ellátva.

Hajdúszoboszló nevezetességei, a világhírű gyógyvizes strand és Közép Európa legnagyobb élményfürdője mellett számos kellemes program várja a turistákat. Egyik legnépszerűbb rendezvény a Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál, ahol ételkülönlegességeket és a szőlőnedű legkiválóbb fajtáit próbálhatják ki az ínyencek.

Ahhoz, hogy az élmények rengetegében részesülhessenek a felejthetetlen nyaralásra vágyók, legjobb kiszállás lehet az Aiport Panzió, hiszen a szolgáltatásaikat úgy alakították ki, hogy a vendégek lehető legjobban érezhessék magukat és mindig visszavágyjanak. További részletekért látogasson el az Airport panzió honlapjára www.airportpanzio.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: