2014-07-01 18:57:23• hírek • Szatmár.ro

Feledhetetlen élmény volt a Reménysugár-tábor

A szervezők ezúton is köszönik mindazoknak a jóságát, akik hozzájárultak a tábor létrejöttéhez és sikeréhez, elsősorban a Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóságnak, a Szatmár Megyei Csendőrségnek, a Multisalva Egyesületnek, a Harag György Társulatnak, a Röpike Néptánccsoportnak, továbbá a következő magánszemélyeknek: Stier Péter, Bandura Emese, Márk Nagy Ágota, Kása Zsolt, Fülöp Szabolcs, Edita Enciu, Tudor Teuşan, Cristian Sabo, Balogh Ferenc, Bartha Ludovic, minden szatmári vállalkozóknak, akik élelmiszer adománnyal segített, és nem utolsó sorban azoknak, akik éves adójuk 2% -át Hans Lindner Alapítványnak ajánlották. Ők valóban segítenek életben tartani a reményt!

Koczinger Tibor: a szatmáriak aktívan segítették a Reménysugár-tábor megvalósítását.

A Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának keretében június 23-27 között került megrendezésre az első idei rehabilitációs élménytábor, Szatmár megyei daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek és családjaik számára.

Az idei évben a tábor helyszíne a Szatmárnémeti Iskolai Tábor volt. Ez nagy segítséget jelentett a szervezésben, egyrészt azért, mert a befogadó intézmény bérmentve bocsátotta az alapítvány rendelkezésére, másrészt a jó megközelíthetőség lehetőve tette, hogy még több család és meghívott részt tudjon venni az eseményen, ennek egész időtartama alatt.

Az idei első élménytáborba 20 család (gyerekek, szülők, testvérek) vett részt. A szervezők, valamint önkéntesek és különböző szatmári csoportok biztosították számukra az érdekesebbnél érdekesebb programokat, foglalkozásokat az együtt töltött öt nap alatt.

Első nap a résztvevők ismerkedtek a természet csodáival, különböző szabadtéri, megmozgatós játékok keretében, Márk Nagy Ágota drámapedagógus vezetésével. A gyerekek szüleikkel együtt később szebbnél szebb falidíszeket, hangulatos rajzkompoziciókat készítettek a természetből gyűjtött anyagokból. A nap táncesttel zárult, betekintést nyerve a magyar néptánc szépségeibe és ritmusos varázsába. Az öröm pillanatai folytatódtak másnap, a legnagyobb tetszést a sörösláda-mászó verseny aratta, a szatmárnémeti Multisalva Egyesület szervezésében. Gyerekek és szülők egyaránt nagy lelkesedéssel rakosgatták egymásra a ládákat, melyekre közben fel kellett mászniuk, természetesen kötéllel bebiztosítva.

Lazítás az Aquastarban

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a februári jótékonysági előadás bevételét ennek a tábornak a megvalósítására ajánlotta fel, amit most megtetőzött azzal, hogy ismét nagylelkűen és aktívan is bekapcsolódott a tábor menetébe. Ezúttal egy vidám, mesés musicalt adtak elő, melyben a jó győzedelmeskedik a rossz fölött.

Adrenalinból sem volt hiány, amikor a gyerekek lehetőséget kaptak arra is, hogy beüljenek utasként Tudor Teusan háromszoros gokartbajnok autójába, és maximális sebességel száguldjanak a városi strand utcáin, megtapasztalva egy autóverseny szenzációs élményeit.

Csendőrök is bemutatót tartottak

Egy másik nap a Szatmár Megyei Csendőrség tette feledthehetlenné az idei tábort, a gyerekek megtekintették látványos bemutatójukat és megismerhették tevékenységüket. Egy izgalmas autós üldőzés szemtanúi lehettek, melynek során hangos lövések közepette, a csendőrök kézre kerítették a szökevényeket. Ezt követte a rendőrkutyás bemutató, Oced, a rendkívül rátermett rendőrkutya könnyűszerrel elkapta a betörőt, a gyerekek ujjongó örömére. Ezután Bogdan Suciu harcművészeti bemutatója következett, melynek szintén nagy sikere volt a gyerekek körében. Majd a gyerekeket is bevonták az akcióba, Lorand Brad hadnagy irányításával, élesben, igazi rendőrruhába öltözve, felfegyverkezve műanyaggolyós pisztolyokkal, csapatokat alkottak és elindult a taktikai játék, egymás „kilövésére".

Természetesen bemutatásra kerültek az igazi fegyverek is, tartozékok, a csendőrök meséltek igazi bevetésekről, a gyerekek kipróbálhatták az ujjlenyomatvételt is.

A Szatmári Motorosok Baráti Körének megjelenésekor felcsillant a fiatalság szeme, mert ők is kipróbálhatták külön-külön a nagy gépeket. A motorosok szivesen meséltek nekik történeteikről és hívták őket soraikba, ami szintén reménykeltő célként lebeghet előttük.

Motoros vendégei is voltak a tábornak

A tábor utolsó napja az Aquapark-beli lubickolásról szólt. A családoknak remek kikpacsolódásban volt így részük: fürdőzés, csúszdázás, relaxáció, wellness. A táborba visszatérve bőséges fagylalkínálat várta őket, amiből anyit ehettek, amennyit csak akartak. Egészen pontosan annyit, amennyit tettek egymásnak, mert hogy ők maguk szolgálták ki társaiknak, szüleiknek. A meglepetéseknek még ekkor sem volt vége. Este a Dots Együttes adott egy fergeteges rock-koncertet, természetesen a gyerekek is kipróbálhatták a hangszereket. Talán először tartottak kezükben elektromos vagy basszusgitárt, így boldogságuk - mondhatni - határtalan volt.

Az együtt töltött napok élményeit, tapasztalatait egy hangulatos tábortűz mellett osztották meg egymással a résztvevők, a Kálvária templom énekcsoportjának gitárkíséretében.

"A Reménysugár-családok elmondták, hogy minden évben nagyon várják ezeket a táborokat, mert ilyenkor sikerül elszakadniuk a mindennapi gondoktól és alkalmuk nyilik találkozni, beszélgetni hasonló helyzetben levő társaikkal, ekkor tudnak erőt gyűjteni a sokakat próbára tevő kihívásokhoz" - tudtuk meg Koczinger Tibortól, a Hans Lindner Alapítvány vezetőjétől.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: