2013-09-13 08:29:45• hírek • Blikk.hu

Félbe kellett szakítani az X-Faktort

Szikora Róbert szellemes sziporkái megakasztották az X-Faktor felvételét. Úgy tűnik, a csikidámkirály szép lassan egyre jobban belelendül a mentori szerepbe, kezdi magát igazán otthonosan érezni a műsorban, ugyanis a második válogató során már olyannyira felszabadultan viselkedett, hogy ennek a többi mentor is „kárát látta".

Az R-Go atyja tudniillik elkezdte szórakoztatni a kollégákat, ami olyan jól sikerült, hogy a társak, Geszti Péter és Tóth Gabi sem bírta megállni, hogy folyamatos nevetésben törjenek ki. A röhögőgörcsöt egyedül Alföldi Róbert kerülte, a kőkemény mentor próbálta tartani magát, amíg csak lehet.

Mindez odáig fajult, hogy amikor a következő énekesjelölt lépett a színpadra, már nem volt kiút, hosszú percekig szóhoz sem jutottak a mentorok. A fiatal jelentkező így könnyezve nevető arcokat látott maga előtt. Még azelőtt, hogy belekezdhetett volna a dalába, Szikora egy utolsó mondatot is odavetett.

– Szerintem kezdd el, mert mi ezt nem tudjuk befejezni – hebegte, miközben folyamatosan rázkódott a nevetéstől. Szikora azonban itt még mindig nem tudott leállni, s végül hozzátett még egy poént, ami igazán ütősre sikerült.

– Nem volt olyan rossz. Olyan gidás volt – mondta, és akkor végleg elszabadult a pokol. Hasukat fogva röhögtek a máskor kőkemény ítészek, természetesen a közönséggel együtt, akik élvezték Robi különleges show-műsorát.

Herman Péter, az X-Faktor kreatív producere úgy véli, ezek az esetek bármikor, bárkivel előfordulhatnak, ilyenkor nincs mit tenni, egyszerűen rögzíteni kell mindazt, ami történik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: