2007-12-07 15:10:47• hírek • Szatmar.ro

Felavatták Puskás Ferenc emléktábláját

pusksferenckFelavatták az MLSZ székházának falán elhelyezett márványtáblát.

Pénteken délben Szekeres Imre honvédelmi miniszter felavatta az MLSZ székházának falán elhelyezett márványtáblát, amellyel a Honvédelmi Minisztérium tavaly elhunyt dandártábornokára, az Aranycsapat legendás kapitányára, Puskás Ferencre emlékezik.

Az ünnepélyes szertartáson részt vett Öcsi bácsi özvegye, Bözsi néni, Kisteleki István, az MLSZ elnöke, és természetesen ott voltak a szövetség vezetői és munkatársai is.

Szekeres Imre közvetlen szavakkal méltatta Puskás Ferencet – az egyetlen olyan tábornokot, akinek emléktábláján beceneve, azaz az Öcsi is szerepel. „Büszkék lehettünk rá egy olyan korban, amelyre nem lehetünk büszkék…” – mondta többek között. A miniszter felsorolta a Száguldó Őrnagy sikereit, címeit, kitüntetéseit, majd azzal fejezte be beszédét, hogy ezek „csak” rangok, titulusok, a tábla és az emlékezés Puskás Ferencnek, a nagyszerű sportolónak, a remek futballistának jár.

A beszéd után Szekeres Imre, Kisteleki István és Bözsi néni leleplezte a díszes emléktáblát, amelyet valamennyien meg is koszorúztak, majd a Budapest Honvéd nevében Gács Pál ügyvezető is elhelyezte a megemlékezés virágait.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: