2012-11-23 14:23:32• hírek • Kocsis Zoltán

Felavatták az Aranyosmeggyes és Józsefháza közötti útszakaszt

A Szatmár Megyei Tanács valamint a közlekedési minisztérium vezetői pénteken hivatalosan is felavatták az Aranyomeggyest Józsefházával összekötő közel két kilométeres útszakaszt - amelyet már korábban átadtak a forgalomnak.

A 195-ös megyei út az elmúlt években alaposan megrongálódott, állaga olyannyira megromlott, hogy szinte járhatatlanná vált. A felújítások során több helyütt stabilizálták az alapot is, elsősorban ott, ahol az fölcsuszamlás-veszélyesnek bizonyult. A beruházás költsége 1,2 millió lej, a teljes összeget a Megyei Tanács biztosította.

A felújításra nem csak azért volt szükség, mert a 2,2 kilométeres útszakasz köti össze Józsefházát Aranyosmeggyessel, hanem azért is, mert ez köti össze a községközpontot a Szatmárnémeti és Nagybánya között húzódó C1 jelzésű országúttal. Sajnálatos módon azonban az új aszfaltozást nem csak annak minősége teszi láthatóvá, hanem az a jelentős szintkülönbség is, ami a két réteg között van a falu szélén - hiába, ez a romániai útjavítások egyik nagy betegsége.

Újságírói kérdésre a tanácselnök nem tudta pontosan megmondani, mikor készültek el a beruházás tervei és műszaki dokumentációja („valamikor régebben", mondta mosolyogva), elárulta viszont, hogy egy másik útszakasz rehabilitálására is készülnek. Ez a két kilométeres szakasz köti össze Aranyosmeggyest az Szatmárudvari - Apa országúttal. Ennek a modernizálása 1,1 millió lej emészt majd fel, tette hozzá.

Elhangzott továbbá, hogy a következő hetekben elzárják a forgalom elől a nevezett Szatmárudvari - Apa országútat, mivel minimális rehabilitálási munkálatokat hajt majd végre rajta az Országos Útügyi Vállalat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: