2011-12-23 11:12:38• hírek • Póti Orsolya

Sikeres évet zárt a Szatmári Caritas Szervezet

A Szatmári Caritas Szervezet vezetősége december 22-én néhány gondolatot osztott meg a sajtó képviselőivel az idei év tevékenységeiről, eredményeikről és a jövőévi tervekről.

Löchli Tünde Terézia igazgatónő szerint jó év volt a 2011-es, hiszen a szervezet ebben az évben is tudta különféle szolgáltatásait biztosítani mindazoknak, akik számítottak ezekre. A vezető kifejtette: ugyanakkor arra is oda kellett figyelni, hogy az országot gazdasági válság sújtja - meg kellett fontolni, mit és hogyan szerveznek meg.

A Szatmári Caritas Szervezetnek számos akciója és tevékenysége volt idén, ezek közül az „Integráció határok nélkül" című nemzetközi konferencia bizonyult a legsikeresebbnek, melyre október 19-20. között került sor a szatmári City Hotel előadótermében. A rendezvény elsősorban tapasztalatcserén alapult; célja pedig egy kommunikációs platform kezdeményezése a Kárpát Eurorégióban, illetve olyan közös megoldások keresése, amelyek segítséget nyújtanak a szegénység elleni küzdelem terén.

A szervezet júliusban indított ruhagyűjtési akciója is jól sikerült, hiszen Szatmárnémetin kívül már Nagykárolyban és Mezőfény településen is helyeztek ki gyűjtőtartályokat, és Nagybányán is igény lenne ilyenekre. Löchli elmondta, az akció tovább folytatódik, mert van rá igény, és fontos hogy növeljük a közösségben n a szolidaritás érzést, és értéket adjunk annak, amink van.

A vezetőség mindenképpen pozitívumnak tekinti azt, hogy sikerült a Lükő Béla 15. szám alatti Open House-t teljes mértékben felújítani. Ezáltal jövőre megszervezettebben zajlanak majd az ott megrendezendő tevékenységek, események.

Dr. Kósa Attila, a szervezet szociális vezetője az új szociális törvényről fejtette ki véleményét. Szerint az elképzelés nagyon jó, de még nem lehet tudni melyek lesznek a módszertani lépések és milyen újabb törvényhatározatok egészítik ki a törvényt. A szakember szerint a következő év feladata egyrészt, az új törvények gyakorlatba ültetése.

A 2011-es év a generációk közötti szolidaritás éve lesz, ezért a különböző akciók mellett erre fekteti majd a hangsúlyt a szervezet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: