2012-05-23 14:55:31• hírek • Póti Orsolya

Felavatták a Szent Pál Központot

Május 23-án került sor a Szatmári Caritas Szervezet által működtetett Szent Pál Központ ünnepélyes megnyitójára. A rendezvény keretében Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megszentelte az önkéntesek tevékenységének és különféle rendezvényeknek otthont adóépületet.

„A mai napon egy álmom vált valóra a Szatmári Caritas Szervezet történetében - kezdte ünnepi beszédét Löchli Tünde Terézia, a szervezet vezetője. Végre megnyithattuk a Szent Pál Központot, önkénteseink új központját, mely sok programnak és rendezvénynek fog a jövőben otthont adni. Szervezetünk számára a központ épülete egy igazi ajándék, mely az összetartást, az erőt szimbolizálja" - magyarázta Löchli.

Az ünnepi megnyitón többek között jelen volt Dr. Kósa Attila, a szervezet szociális igazgatója, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Kereskényi Gábor alpolgármester, valamint Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök.

Dr. Kósa elmondta: az önkéntesek központja radikális változást jelent majd a szervezet életében, hiszen számos olyan tevékenységnek, programnak otthont ad, amelyeknek lebonyolítására alig volt, vagy egyáltalán nem volt lehetőség. A rendezvényen Ilyés, mint a civil szervezet tevékenységének állandó támogatója is felszólalt. Beszédében kifejtette: tizenhat év alatt rendkívül gyümölcsöző partnerség alakult ki a Caritas és az önkormányzat között.

„A Reménység Központ kialakítása volt az első közös projektünk a Szatmári Caritas Szervezettel. Akkoriban ismerkedtem meg Löchli Tündével, aki a városi vezetőség segítségét kérte a terv megvalósításához. A központ megteremtése rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen országos szinten példaértékűvé vált és azóta is eredményesen működik. Az elmúlt években még számos célkitűzést tudtunk megvalósítani, és most nagy örömömre szolgál, hogy mostantól egy új központ áll a szervezet önkénteseinek szoláglatára." - mondta el a polgármester.



A köszöntőbeszédeket követően Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök szentelte meg a központot, végezetül pedig az önkéntesek himnusza hangzott el, a magyar iskolák tanulóinak, illetve a román tanintézmények diákjainak előadásában.

A megnyitó végén a szervezet tagjai bemutatták a központ épületét: több önkéntes-iroda, konyha, rendezvényterem, foglalkozásterem várja az itt dolgozókat és természetesen a fiatalokat. Fazekas Csillától, a szervezet sajtóreferensétől azt is megtudtuk, hogy a szatmári Caritas célja, hogy a fiatalokat minél több programba bevonja különféle érdekes tevékenységek, rendezvények révén.

A Szatmárnémeti Caritas égisze alatt működő Szent Pál Központ 14 éves kortól várja az önkéntesség iránt érdeklődőket, akik eldönthetik, hogy szabadidejükben idősekkel, gyerek/ifjúság programok szervezésével, szociális programokkal, vagy fogyatékos személyekkel szeretnének foglalkozni.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: