2016-04-24 17:25:17• hírek • Szatmár.ro

Felavatták a Szamos-negyedi Református Egyházközség Diakóniai Központját

Vasárnap délben az ünnepi istentiszteletet követően áldotta meg Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a szépen felújított épületet. Itt segítséget nyújtanak a gondokkal, problémákkal küszködőknek, kulturális rendezvényeket tartanak és szegényeknek, időseknek is főznek heti rendszerességgel.

Az istentiszteleten a püspök a felolvasott ige kapcsán a fenevadra hívta fel a hívek figyelmét, amelynek célja a bomlasztás, a káosz előidézése álhittel, álprófétákkal és halálos sebek ejtésével. Ft. Csűri István szerint látni kell a különbséget a jó és a rossz, a fenevad és a bárányok között. A felavatásra kerülő Diakóniai Központ pedig segít egyensúlyba hozni a világban a jót és a rosszat - ám arra kell törekednünk, hogy a jó lassanként a rossz fölé emelkedjen. A püspök szerint a központ a lelki és testi gondokkal küszködők számára is menedék és megoldás lehet, ahol jólelkű emberek próbálnak segítséget nyújtani.

Az igehirdetést követően Bogya Kis Mária ismertette a szeretetotthonnal kapcsolatos tudnivalókat. Az ennek otthont adó családi házat az egyházközség 2011-ben főleg a testvérgyülekezetektől kapott támogatásból vásárolta meg. 2013-ban a központ már megkezdte működését, ahol diakóniai csoportot hoztak létre, a nőszövetség ott készíti a csigatésztát, idősekkel tartanak találkozókat, filmet vetítenek, Dr. Puskás Csabának köszönhetően orvosi vizsgálatokat végeznek, de meleg ételt is készítenek időseknek vagy szegény sorban élőknek. A teljes felújítás azonban csak nemrég fejeződött be, emiatt tartották most az épület felavatását-megáldását.

A köszöntők sorában számos lelkipásztor szólt a gyülekezethez, igei idézetekkel kívánva sikeres működést a központnak és sok erőt a jó cél érdekében dolgozóknak. Varga Attila egyházkerületi főgondnok felhívta a figyelmet: a diakónusok fontos munkájáról Kálvin János is ír főművében. A diakónia ugyanis az egyház egyik legfontosabb feladata. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő és szatmárnémeti polgármesterjelölt a püspök igehirdetésében emlegetett bomlasztó, pusztító fenevadra reagálva elmondta: a fenevad köztünk jár, ételt oszt, de csak négyévente, a választási kampányban. Reményét fejezte ki, hogy a szatmáriak felismerik ezt a fenevadat.

Az istentiszteletet követően a résztvevők átvonultak a Szamos-negyedi Református Templom közelében, az Inaului utca 30. szám alatt található központ épületéhez, ahol Ft. Csűry István megáldotta az épületet.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: