2019-11-18 15:03:26• hírek • Szatmár.ro

Felállították a város karácsonyfáit, megépült a korcsolyapálya

Készül a város ünnepi dekorációja, az elmúlt hetekben már kitették a fényfüzéreket, igaz még nem világítanak; hétfőn pedig úgy a régi-, mint az új központban is felállították a fenyőket.

Megkezdte az ünnepi dekoráció elhelyezését a városvezetés Szatmárnémeti városközpontjában, az elmúlt hetekben előbb az fényfüzéreket és a különböző égőket helyezték el, a központi park némelyik bejáratához fényfolyosókat is előkészítettek, sőt az Október 25. téren a korcsolyapálya is megépült.



A hétfői nap során két impozáns fenyőt állítottak fel a városban, egyiket a központi park Dacia Hotel felőli részére, a másikat a közigazgatási palota, Október 25. téri bejárata közelében.
 

A korcsolyapálya az előző években is nagy népszerűségnek örvendett, a szervezők szerint idén sem nyújt majd gyengébb élményt, mint tavaly. Ezúttal 600 négyzetméteres területen korizhatnak majd a szatmáriak. A szervezők természetesen ezen a télen is sok látogatóra számítanak.



Hogy mikortól lehet jégre lépni, az igazából csak az időjárástól függ, de ha szerencséje van a korcsolyázni vágyóknak, akár már december elején megkezdheti februárig tartó működését a pálya, amely várhatóan napi 12 órát, 10-től 22-óráig üzemel majd, a hét minden napján.
 

Arról, hogy mikor kapcsolják fel az ünnepi fényeket, pénteken tájékoztat a polgármesteri hivatal.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: