2011-12-04 13:34:23• hírek • MTI

Fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen

Fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen - jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke a Budapesten szombaton megtartott III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozón, amelynek résztvevőihez köszöntőlevelet intézett a köztársasági elnök.

Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogokat tekintve "csak azt várjuk a világtól, amit mi is megadunk másnak".
Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes beszédében azt hangsúlyozta, hogy "emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket nem rendelhetjük alá semmilyen más országénak."

Emlékeztetett arra, hogy nem fogadható el semmilyen kettős mérce, nem fogadható el, hogy a magyar embereket másodrangú állampolgárnak tekintsék. Mint mondta: "senkit ne érhessen hátrány amiatt, hogy magyar állampolgárságot kér" a környező országokban.

Tőkés László úgy fogalmazott: a III. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozón a szólásszabadság jogán "emeljük fel szavunkat a szomszédos országok legtöbbikében, a volt kisantant országaiban tovább folytatódó és időről-időre felerősödő magyarellenesség újabb és újabb megnyilatkozásai ellenében". Ezen kívül hangsúlyozta az összefogás fontosságát a Magyarországon kívül, a Kárpát-medencében élő magyarokért.

"A határok fölött újraegyesülő nemzet, a magyar állampolgárságukat visszanyerő honfitársaink összefogásával és szolidaritásával vállalunk közösséget és állunk ki magyarságuk miatt megpróbáltatást szenvedő, idegenbe szakadt testvéreink mellett" - mondta az EP alelnöke.

Az Advent a Hargitán - Advent Európában címmel a Szilágyi Dezső téri református templomban megrendezett találkozón Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében arról szólt, hogy "a magyar ember nagyon szeret bajban lenni, mert akkor nem kell csinálni semmit. Jussunk a bajban létből az ébrenlétbe (...), majd  az úton létbe." Szerinte "sok helyre kell elmenni, tárgyalni, jogainkat kérni, tiltakozni, a nézeteinket a jogainkat újra meg újra elmondani", ugyanakkor nemcsak a magyarok és a környező népek, hanem a magyarok közötti, sokszor nagy távolságot is csökkeni kell.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök rövid beszédében emlékeztetett arra, hogy a szolidaritás nem elméleti, hanem gyakorlati feladat. "A szeretet otthon kezdődik, a mi esetünkben most a nemzet családjában" - mondta. A szolidaritásra példaként említette a vajdasági Temerinben egy szerbet bántalmazó magyar fiatalokat, akiket - mint mondta - túlzottan szigorú szabadságvesztésre ítéltek, és azokat, akiktől megvonták állampolgárságukat, amiért felvették a magyart. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "a hívőben soha nem lehet bosszú, soha nem lehet gyűlölet".

Berndt Posselt bajorországi EP-képviselő arról beszélt, hogy "eljön az az idő, amikor Magyarországot körös-körül uniós tagországok veszik körül."

A találkozón felszólaltak, majd áldást mondtak magyarországi és a környező országokból érkezett római és görög katolikus, református, valamint unitárius egyházi vezetők.

Az első Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozót 2009-ben, Tőkés László és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kezdeményezésére tartották Szegeden.

A második találkozó helyszíne Marosvásárhely volt 2010-ben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: