2013-02-14 09:59:22• hírek • MTI

Fékezés helyett gyorsult az autó

Minden autós rémálma vált valóra egy francia sofőr számára, amikor autója fékezés helyett egyre nagyobb fokozatba kapcsolt, és kétszáz kilométeres sebességgel száguldott át a belga határon, ahol végül kifogyott a benzinje.

A 36 esztendős Franck Lecerf kétsávos úton tartott egy bevásárlóközpont felé, amikor mozgássérültek számára átalakított kocsija fékezés helyett először 100 km/h-ra gyorsult. Ezt követően minden alkalommal, amikor a fékre lépett, járműve lassulás helyett egyre sebesebben  haladt, végül már óránként 200 kilométerrel száguldott.

Lepergett előtte az egész élete - mondta később.

Időközben sikerült felhívnia a segélyvonalat, és rendőri kíséretet kapott. A lehetőségeket mérlegelve lehetővé tették számára, hogy addig száguldjon, amíg ki nem fogy autója tankjából a benzin. Az őrült rohanás végül Belgiumban ért véget, 200 kilométerre Lecerf Amienhez közeli lakóhelyétől.

Baleset szerencsére nem történt, a férfi azonban az átélt megrázkódtatás hatására epilepsziás rohamot kapott. Mint elmondta: már korában is volt problémája Renault márkájú autójával, de a szakszervízben azt mondták, kijavították a hibát. Lecerf ügyvédje "emberi élet veszélyeztetése" címén pert indít a Renault ellen. A vállalat közölte, hogy egyelőre a vizsgálat eredményire várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: