2005-08-10 11:07:28• hírek • Szatmar.ro

Fejlődő bank

A Transilvania Bank a tíz legjobb romániai bank között, kitűnő eredmények.
Románia legnagyobb vidéki, vagyis nem Bukarestben működő bankjának számít a kolozsvári Transilvania Bank, amelynek részvényeit a Bukaresti Értéktőzsde első részvénykategóriájában jegyzik, TLV szimbólummal. A pénzintézet 1993 decemberében alakult a Kincses városban helyi vállalkozók összefogásával és már eredetileg is azt a célt fogalmazta meg, hogy a kis- és középvállalatok bankja kíván lenni. Az elmúlt 12 évben - ha a legutóbbi, a részvénykönyvbe még be nem vezetett tőkeemelést is figyelembe vesszük - a bank alaptőkéje 2 milliárd lejről 2367 milliárdra, vagyis 236,7 millió új lejre emelkedett. A bank időközben komoly versenytársává vált az állami, vagy közben privatizált bankoknak és 2004 végére bekerült Románia tíz legnagyobb pénzintézete közé, mintegy 3 százalékos piaci részesedéssel. A Transilvania Bank fejlődését nagyban segítette a tőzsdére való kilépés, valamint az, hogy egyedüli nagyobb tulajdonosa, aki 5 százalékot meghaladó részvénycsomaggal rendelkezik (15%) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely más nemzetközi pénzintézetet is bevont a romániai bank finanszírozásába. Szintén pozitív jelzés a befektetőknek, hogy a tulajdonosi szerkezetbe be kíván lépni a Világbank pénzügyi divíziója, az IFC is, amely a bank által kibocsátott kötvényeket vásárolt.

A bank az elmúlt években folyamatosan növelte az alaptőkéjét: osztalékot ugyan nem kapnak a részvényesek, de a nyereséget minden évben kapitalizálják és a bank a részvényeseknek ingyenes jogcímen újabb részvényeket juttat. 2003-ban 1000 birtokolt részvény után 800, 2004-ben 362, 2005-ben pedig 673 új részvényt kaptak a részvényesek. Az idén emellett készpénzes tőkeemelés is zajlott: a bank minden tulajdonosa 1000 birtokában levő részvény után 100 újabbat jegyezhetett az 1000 régi lejes névérték mellett 3000 régi lejes jegyzési prémiumot fizetve. Ez a 4 ezer lejes ár még mindig kisebb, mint a részvény jelenlegi árfolyama, amely régi lejben 8850-8900 körül mozog.

A nyereséghozam-mutató (PER) az elmúlt évben 15-16 körül mozgott, a jelenlegi árfolyamon 19,5. Az első hat hónap után 52,1 millió új lejes adózás utáni eredményt könyvelhetett el a Transilvania Bank, amely 85 százalékkal több, mint 2004 első félévében. A pénzintézet árbevétele meghaladta a 372 millió lejt. Az aktívák értéke először haladta meg az egymilliárd eurót: jelenleg 3,65 milliárd lejt tesz ki. A hitelintézet az idén folytatta a dinamikus terjeszkedést, s csak az év első felében 41 újabb bankfiókot nyitott, hétszáz új pénzkiadó automatát telepített. A bejelentés hírére a tőkepiac kedvezően reagált: a Transilvania Bank részvényei látványosan drágultak a Bukaresti Értéktőzsdén a 9 ezer lejes értékhatár közelébe emelkedve. A bank részvényei az elmúlt hetekben több mint 20 százalékkal drágultak. Az árnövekedés miatt a bank jelenlegi kapitalizációja 346 millió euró, de ha a tavaszi tőkeemelést is beszámítjuk, a részvényeket ugyanis valószínűleg a következő hetekben bocsátják ki, akkor a Transilvania Bank értéke a tőzsdei árfolyam alapján már 613 millió euró. Éppen ezért nem valószínű, hogy a következő hónapokban az árfolyam átlépné az 1 lejes határt, ugyanis a Tarnsilvania Bankkal nagyjából azonos méretű, a kolozsvári pénzintézetet a tavalyig az aktívák szempontjából megelőző Tiriac Bankot májusban, a HVB Bankkal való fúzió előtt piaci áron 260-320 millió euróra becsülték. (privatprofit.ro)
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: