2010-08-12 16:23:33• hírek • Balog Anita

Fejleszteni kell az egészségügyet!

A Szatmár megyei Kórház, a TBC Kórház és az Avasfelsőfalui Városi Kórház is új adminisztratív tanácsot kapott. A tervek szerint egy modern számítógépes rendszert is kidolgoznak a betegek nyilvántartására, állapotuk nyomon követésére és néhány intézmény felújításába is belekezdenek.

Amióta a Szatmár Megyei Tanács átvette a kórházakat az Egészségügyi Minisztériumtól, nagy tervek születtek a Szatmár megyei egészségügy talpraállítására. A csütörtöki tanácsülésen 1,08 millió lejt különítettek el az egészségügyi intézmények feljesztésére, modernizálására. Emellett új vezető tanácsokat neveztek ki több kórház élére, melyeknek többek között  feladata lesz az igazgatói posztért kiírt versenyvizsga megszervezése és a kórház működésének az ellenőrzése is.

A Szatmár megyei kórház vezetőtanácsának a tagja lesz a Közegészségügyi Igazgatóság részéről Dr. Dorel Coica és Caraic Erzsébet, a Megyei Tanács Schvarczkopf Erikát és Mandrut Mariant delegálja a tanácsba, a megyei tanácselnök képviseletében pedig Dr. Láng László dolgozik majd a tanácsban.

Csehi Árpád Szabolcs tanácselnök a csütörtöki ülésen elmondta: már most is zajlik a megyei kórházak működésének a vizsgálata, felmérik az igényeket, gondokat és megoldást keresnek a felmerülő problémák orvoslására.

A tervek között szerepel a Szatmár Megyei Kórház laboratóriumának a felújítása, ugyanis az nem rendelkezik a megfelelő felszereltséggel és minősítéssel ahhoz, hogy az Egészségbiztosító Pénztár szerződést köthessen vele. A kiutalt pénzösszegből kezdenék el a ''Régi kórház'' épületének felújítását célzó műszaki dokumentáció elkészítését és az ''Új kórház'' felújítását célzó kivitelezési tanulmányt is.



Csehi Árpád elmondása szerint hamarosan létrehoznának egy számítógépes rendszert is, amely az egészségügyi rendszeren belül bárkinek elérhetővé válik majd, így egy beteg kórtörténete, vizsgálati vagy laboratóriumi eredményei elérhetőek lesznek majd bármelyik kórházban. Ez lehetőséget teremthet arra is, hogy az adatbázist akár nagyobb orvosi központokban is megnézhessék, így ha egy beteg Kolozsvárra megy vizsgálatra, az orvos könnyen megismerheti a kórtörtönetét, az előző vizsgálatok, analízisek eredményeit.

A tanácselnök szerint fontos lenne a Járványkórház felújítása is, hiszen a hatvan évvel ezelőtt létrehozott egészségügyi központban azóta alig modernizáltak valamit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: