2019-07-02 07:41:12• hírek • Nagy Tímea

Fejlemények a Decebal híd melletti katolikus temetőben történt sírgyalázás ügyében

A híd lába mellett található katolikus temetőben november 3-a, szombat reggelre virradólag nagyon szomorú látvány fogadta a járókelőket. Ismeretlen személyek sírok tucatjait gyalázták meg. A sírköveket ledöntötték, melyek megrepedtek vagy össze is törtek.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség rögtön, az eset másnapján közleményt adott ki az ügyben, melyben sajnálattal vette tudomásul, hogy a híd melletti temetőben, november 2-áról (Halottak napjáról) 3-ára virradó éjjelen sírrongálás történt.

 

A november 3-i közlemény szerint a temető adminisztrátorát éjjel 1 órakor hívta telefonon a rendőrség és kérte a helyszínen való megjelenését, hiszen telefonos bejelentést kaptak a rongálásról. A temető adminisztrátora rövid időn belül megjelent és segítette a rendőrség munkáját az esetlegesen még bent levő tettesek megkeresésében. Sajnos, akkor már nem találták őket a temető területén. Szombaton reggel nyolc órakor a rendőrség visszaérkezett és megkezdte a nyomrögzítést – a sírokon és fejfákon látható sárga festék a rendőrség nyomrögzítési eljárása során került az építményekre és tárgyakra.

 

 

A vizsgálatok során megállapították, ismeretlen tettesek 51 fejfát borítottak le. A borogatások során két sír fedele is komolyabban megsérült. Az érintett fejfák hetven százaléka visszaállítható, ezek kisebb horzsolásokat szenvedtek. Harminc százalékuk esetében azonban a kereszt vagy a fejfa cseréréjére lesz szükség. A sírok rongálásában, az elkövetők nem válogattak, az elhunytak nemzeti hovatartozásától és vallásától függetlenül döntötték a fejfákat – jegyezte meg a Püspökség a beszámolóban.

 

A rendőrség tehát már akkor, november 3-án, szombaton megkezdte a nyomozást a sírok rongálása ügyében és igyekeznek mindent megtenni a tettesek kézre kerítésében és felelősségre vonásában.

 

November óta eddig, az üggyel kapcsolatban újabb fejlemények nem láttak napvilágot azon kívül, hogy néhány fiatalt lekapcsoltak pár nappal az incidenst követően. Legfrissebb, meg nem erősített információink alapján azonban az elkövetőket valóban elkapták, és nemrégiben bíróság elé állították. 

 

 

A 16-17 éves fiatalokat, mert kiskorúak, őket szüleik képviselik a törvény színe előtt. A rongálás miatt hat károsult folyamodott kártérítésért. Információink szerint a fiúk beismerték a bűncselekményt, továbbá azt is, hogy alkoholos befolyásoltság alatt követték el a gaztettet.

 

A Szatmári Római Katolikus Püspökség éretsítette a szatmár.ro szerkesztőségét, hogy nem élt kárigénnyel, vagyis nem folyamodott kártérítésért. Itt érdemes megjegyezni azt a tényt is, miszerint a Szatmári Római Katolikus Püspökség a megrongált sírokból közel 40-et önköltségén és önerőből helyreállított. Ezek többnyire azok a sírok voltak, amelyeknek a fejfáját leborították, és nem sérültek meg komolyabban.

 

Pont került a több mint fél éve húzódó ügy végére, de a felújítatlan síremlékek visszaállításának költsége ettől függetlenül a családokat terheli. Ezzel kapcsolatban a szatmár.ro felkeresett egy sírköves szakembert, aki a híroldalnak elmondta, hogy milyen nagy kárt is okoztak a vandálok.

 

Az összetört síremlék helyreállítására, hogy az eredeti formájában és díszében állhasson, nincs lehetőség. Ami egyszer ketté- vagy darabokra tört, ugyan olyan soha nem lesz. Ezek helyére újat érdemes csináltatni. Egy betonból készült sima, normál méretű sírkő két személy feliratozásával, a szakértő elmondása alapján, 1600-1700 lej. Ha mást szeretnének: 2500 lejtől kezdődik a márványból és a gránitból készülő "fejfa", plusz 100-200 lejbe kerül két szeretett személy feliratozása. A betonból készült megrongált, bezúzott sír fedlap helyreállítása ugyan úgy értelmetlen, nem tartós. Egy új fedlap készíttetése 500 lej körül mozog. 

 

Remélhetőleg sikerült helyreállíttatni a fejfákat mindenhol. Nyugodjanak békében!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: