2010-06-29 19:07:31• hírek • Szatmár.ro

Fejetlenség a vezetésben!

A Boc-kormány által a napokban kidolgozott legújabb sürgősségi kormányrendelet Románia polgármestereinek felháborodását okozta országszerte.

Olyan lépésre szánta el magát a kormány, amellyel durván megsérti a helyi önkormányzatok autonómiáját, tudtuk meg a városvezetőtől. A rendelet többek között előírja, hogy a helyi adminisztrációs költségeket 20%-kal kell csökkenteni.
A polgármester szerint ez egy esztelen intézkedés, hiszen a városok többsége már így is minimális költségvetésből működik, a lakosságtól befolyó helyi illetékek, adók pedig amúgy sem a központba, Bukarestbe folynak be, hanem a helyi önkormányzathoz, amiből ezeknek fizetniük kell többek között a közvilágítást, az utak javítását, a köztisztaságot, a közbiztonságot és számos más, a lakosság számára igen fontos szolgáltatást.
„A jelenlegi intézkedéssel csak a már elkülönített összegek megspórlását érjük el, amit valószínűleg a kincstári számlán tárolunk majd jövő évig, és félbehagyjuk az utak javítását és egyéb fontos munkálatokat" - mondta Ilyés.

A polgármester szerint az állami kincstárra nézve ennek semmilyen pozitív vonzata nincs, hiszen a pénz nem forog, így adó formájában is vissza esik a bevétel, és csak az önkormányzatok helyzetét nehezítik meg az intézkedéssel.
„A város világításán nem lehet spórolni, hiszen nem nyújthatjuk meg a nappalokat, ezt az Isten így teremtette" - mondta a városvezető. A város hulladéktározóinak az eddigi heti kétszeres fertőtlenítése helyett, a válság miatt havi egyre csökkentettük, tette hozzá a polgármester. Az elöljáró szerint a kormány meggondolatlanul cselekszik és nem számol a következményekkel. Éppen ezért a Romániai Municípiumok Szövetsége - amelynek tagja minden romániai polgármester -, elutasítja ezt a tervezetet és kéri a politikusokat, hogy ne szavazzák meg ezt.



Egy másik része a rendeletnek a helyi önkormányzatok alkalmazottainak létszámcsökkentését irányozza elő, ami Szatmárnémetit nem érinti, hiszen itt az előírások alapján még 300 betöltendő állás létezik, mivel az önkormányzat 60%-os létszámmal dolgozik, míg más városokban nem ritka, hogy 40%, de akár 100%-al is meghaladják az előírt létszámot.
A hozzáadott értékadó (TVA) növelésével az önkormányzat szintén csak veszít, hiszen a különböző munkálatok szerződései a hozzáadott értékadó nélküli alapösszegre vannak megkötve, amihez hozzáadódik az említett adó értéke is. Ennek megnövelésével tehát munkálatonként 5%-al fizet többet majd Szatmárnémeti, mint azt tervezték.
A törvénytervezet bevezetésével a város költségvetésébe 12%-al kevesebb összeg fog befolyni a személyi jövedelemadóból mint eddig, ami rengeteg negatívummal fog járni, hiszen ez az egyik fő bevétele a helyi önkormányzatoknak.
Szintén újítás, hogy a prefektúra beleszólási jogot kap a költségvetés megállapításába, ami eddig nem létezett és a decentralizáció ellen szól.

A polgármester az RMDSZ tiltakozásában reménykedik az esztelen intézkedés ellen, amely az országot nem, hogy előre, hanem húsz évre visszavezetné a fejlődésben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: