Feelingje van ennek az egésznek!

- Pszt! Ne lélegezz, ilyen hangosan. Az egyik bokor mögött mintha csúszna valaki. Óh, ne! Ezek már idáig lopakodtak, az ellenség már a spájzban, akarom mondani, a raktárban jár. Mi lesz velünk most? - talán ehhez hasonló monológok hangzottak el szombaton Reszege közelében. A nagykárolyi Corvus Regia Sportegyesület KEA elnevezésű airsoft-szakága ugyanis országos szintű találkozót és megmérettetést szervezett akorra. Piskolt községen túl, a reszegei bejáratot elhagyva található az a terep, ahol a terepharcosok megküzdöttek egymással. Reggel 9 órakor találkoztak a részvevők - tájékoztatták a szervezők hírportálunkat még pénteken -, és vélhetően egész nap a helyszínen tartózkodnak. Ezzel szemben „már" koradélután szedelőzködtek.

Igazából nem is baj ez! - sóhajtottunk fel. Nem is a „harci" cselekményre, a stratégiára és a taktikára volnánk kíváncsiak, annál inkább az emberekre, akik pénzt, fáradságot nem sajnálva légpuskáznak egymással. És ez nem afféle lekicsinyítő jellemzés róluk. Nyilvánvalóan több ez a sport, avagy hobbi, vagyis sporthobbi, mint felnőttek ''pakpakozása''. No de miben is? - ezt próbáltuk meg kideríteni.

Pár ember álldogál. Beszélgetnek, nevetgélnek. Amint kiderül, túlvannak már a harcon, a kiértékelésen, a slambucos ebéden, a jóféle bor megkóstolásán. Indulnak hazafele. Sikeres találkozót szerveztek. Elégedettek. A vendégek - akik érkeztek Déváról, Resicabányáról, Nagybányáról, Avasfelsőfaluból, Nagyváradról és Kolozsvárról - már hazafele tartanak. Mi több, a terep megtisztításával is végeztek a vendéglátók. Csak egy utolsó mondat - „ugye te is láttad, amikor onnan lőttem?" -, a fegyverek gondos eltakarítása, és uzsgyi haza.

Eddig is szerveztek a KEÁ-sok találkozókat, azonban azokra átlagban mindössze pár, legfeljebb 2-3 csapat látogatott el. A mostanin viszont 7 csapat vett részt. Nyilván izgalmasabb ez a felállás. Az egész területen folyt a harc - mutat körbe az egyik puskásember. Szerte az egykori dohányszárítón. Ezúton is köszönik a helyi önkormányzatnak, hogy a rendelkezésükre biztosította a terepet - javallja egyikük fegyverrel a kezében, s már hogyne tenne eleget az ilyen kérésnek a firkász...

Nevetgélnek. Jó volt a nap - mondják, bizonygatják. Volt díjátadó is, de nem az a lényeg. Hirtelenjében azt sem tudják, melyik csapat hányadik lett.

- Feelingje van ennek az egésznek! - állítja határozottan az egyik hadfi. A marcona harcos nem árulja el, hogy a csata hangulata varázslatos, avagy az airsoftos találkozók. Sebaj! Vélhetően mindkettő az. Hiszen egyébként mi oka lenne a resicabányaiaknak idáig utazni? Avagy a nagykárolyi vitézeknek Kolozsvárra, Nagyváradra, vagy más airsofttalálkozókra ellátogatni?

„Feelingje van ennek az egésznek!" - zúg a riporter fejében, amidőn arról faggatózik, hogy sport-e ez, vagy hobbi, költséges-e, megéri-e. Ostobább kérdések eszébe se jutnak nagy hirtelenjében. A buta kérdésekre a feleletek is azok, mármint nehéz lehet elmagyarázni egy kívülállónak, hogy miért éri meg legkevesebb 250 eurót költeni a legkisebb játékpuskára. Ezen túl persze vannak a felszerelések, a ruhák. Ha lehet mindegyiknek eredetinek kell lennie. Úgy már van valami becsülete az emberfiának a harctéren.

Kedélyesen búcsúzunk el. S bizony nehéz megállnia a firkásznak, hogy ne rögvest jelentkezzen a KEÁ-sok közé. Kerül, amibe kerül, megéri, mert „feelingje van ennek az egésznek!"