2015-10-01 11:47:53• hírek • Szatmár.ro

Februárban lemezbemutató koncertet tartanak a Bertici Fivérek

Nagy lemezbemutató koncertre készülnek a Bertici Fivérek: a szatmári mulatós fivérek rövid idő alatt nemzetközi népszerűségre tettek szert, két évvel ezelőtt megtartott első lemezbemutatójuk óta felfordult velük a világ. A zenekar harmadik születésnapját pedig szintén lemezbemutatóval ünneplik. Ennek kapcsán Bertici Attilával beszélgettünk.

- Jövőre, februárban jelenik meg az újabb, harmadik Bertici Fivérek album. Mire számíthatnak a rajongók?

- Harmadik, Szülőföldem című lemezünk követi a vonalat, amit a rajongóink már megszoktak és szeretnek. A 12 új dalt tartalmazó lemezen lesznek bulis, mulatós dalok, de maradnak a mélyebb mondanivalójú, érzelmesek is. Az utóbbi időben a magyar mulatós zene sokat változott, főleg a buliról szól, mi viszont kicsit komolyabb dalokat is játszunk és azokat is nagyon szeretik a rajongóink. A dalokat most is Sihell Ferryvel közösen írtuk és elárulhatom: a mulatós zenék mellett egy meglepetés-nóta, egy tábortűz mellett énekelős dalunk is készült.

- Az első lemez bemutatója Szatmárnémetiben volt. A harmadik dalait is itt mutatjátok be?

- Jövőre, február 12-én tartjuk a lemezbemutatót természetesen Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában. A koncerten meglepetés-vendégek is lesznek és az új dalaink mellett elhangzanak majd a régi slágereink is. A jegyek a bulira 20 lejes egységáron vásárolhatók meg már most a filharmónia jegyirodájában. Élő koncert lesz ez is, ahogy az összes Bertici Fivérek fellépés, a lemezbemutatón élő zenekar is kísér majd minket.

- Apropó koncert... nemrég fergeteges mulatós bulit szerveztetek Szatmárnémetiben.

- Az Esedra rendezvényteremben közel hatszázan buliztak velünk és sztárvendégeinkkel. A Muzsika TV-n futó Zenés Barátságok című saját műsorunk tévéfelvétele volt ez, számtalan vendégelőadóval. Hiheteten érdeklődés övezte ezt, Kolozsvárról két busszal érkeztek a minőségi mulatós bulira kiéhezett rajongók, jött egy busz Nagybányáról is és magyarországról is tízessével vették a jegyeket. Nagyon örültünk a sikernek, hasonló buli pedig szerepel a jövőbeli terveink között, de most elsősorban a lemezbemutatóra koncentrálunk.

- Mulatós bulikat szerveztek, az új lemezen dolgoztok, közben pedig rengeteg fellépésetek van. Hogyan bírjátok ezt és a munkátokkal járó nagy népszerűséget?

- Az életünk valóban átrendeződött, most már szinte minden energiánkat a zenekarra és a Zenés Barátságok tévéműsor készítésére fordítjuk. Személy szerint feladtam a tíz éve épített hangszerkereskedésemet, hogy csak a zenével és a profi hangosítással foglalkozhassak. A döntés nehéz volt, de cseppet sem bánom. Hetente 2500 kilométert utazunk, 6-7 fellépésünk van Erdélyben, Magyarországon, Szlovákiában. Horvátországban Erdélyt képviseltük a IX. Magyar Zenészek Kárpát-medencei talákozóján, ahol a közönség úgy bulizott velünk, hogy gyakorlatilag egyetlen dalunkat sem ismerték. Fantasztikus élmény volt, és a közönségből áradó szeretet az, ami erőt ad akkor, amikor annyira fáradtak vagyunk, hogy azt sem tudjuk, milyen nap van éppen.

A lemezbemutató koncerttel kapcsolatos további információk Bertici Attilától kaphatók a 0724-030-060-ás számon, vagy érdemes rendszeresen felkeresni a www.berticifiverek.hu internetes oldalt is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: