2011-03-18 12:29:58• hírek • Szatmar.ro

Az erdő éve

Az Európai Unióban a 2011-es év az Erdő Nemzetközi Éve, az unió tanácsa pedig az Önkéntes Tevékenység Európai Évének is nyilvánította ezt.

Ennek apropóján a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Hivatal március 15 és április 15-e között a Légy önkéntes - Ültess egy fát elnevezésű akcióját szervezte meg.
Ennek célja, hogy a lakosságot rávezessék arra, hogy felismerjék a zöldövezetek fontosságát, illetve akár hozzá is járuljanak a faültetésekhez.

Ebben az időintervallumban a lakók az otthonaik előtti övezeteket rendezhetik el, de a különböző szervezetek, illetve az Erdészeti Hivatal által szervezett faültetési akciókban is részt vehetnek.

A megyében már hagyományossá vált gyermek-szülő módszer célközönsége elsősorban az iskolás diák, így az oktatási intézményeket is bevonva az akcióba, ezek udvarain, illetve a faiskolákban is ültethetnek a diákok különböző csemetéket.

Az Alzheimer kóros betegek beteggondozó központjának udvarán a környezetvédelmi hivatal dolgozói különböző fákat ültetnek majd el a program keretén belül.
A hatóság egy következő terve, a Közigazgatási Palota előtti tér parkosítása, zöldebbé tétele.


Egy hónapig tart az akció
Egy hónapig tart az akció


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: