2012-04-01 14:21:14• hírek • Kocsis Zoltán

Faültetés a MIK-el

Április eleje az Erdők hava jegyében telik a Környezetvédelmi Ügynökség és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés számára. A két intézmény ebből az alkalomból szeretnék a fiatalok, gyerekek és kamaszok figyelmét felhívni az erdők fontosságára, szeretetére.

Ennek jegyében a MIK és a Környezetvédelmi Ügynökség faültetést szervez több iskola diákjainak bevonásával. A tanulók tíz-tizenöt csemetét ültetnek majd el iskolánként. A kis fákat az Erdészeti Hivatal ajánlotta fel.

A résztvevő kilenc iskola diákjai hétfőn és kedden ültetik el a csemetéket. A Balcescu-Petőfi Általános Iskola, az Avram Iancu Általános Iskola, A Vasile Lucaciu Általános Iskola és a Mircea Eliade Általános Iskola diákjai hétfőn, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Romai Katolikus Iskolaközpont tanulói pedig kedden. A 10. számú Általános Iskola, a Református Gimnázium és a Ion Creanga Általános Iskola esetében még nem sikerült időpontot egyeztetni.

A diákok saját tanintézményük udvarában vagy annak környezetében ültetik majd el a fákat, élő emléket hagyva maguk után az elkövetkező nemzedékek számára.

A faültetések időpontjai:
Balcescu-Petőfi Általános Iskola - hétfő 10 óra
Avram Iancu Általános Iskola - hétfő 10.30 óra
Vasile Lucaciu Általános Iskola -hétfő 11 óra
Mircea Eliade Általános Iskola - hétfő 13 óra
Kölcsey Ferenc Főgimnázium - kedd 11.30 óra
Hám János Római Katolikus Iskolaközpont- kedd 12 óra
10. számú Általános Iskola - még nincs időpont
Református Gimnázium-
Ion Creanga Általános Iskola -

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: