2011-03-21 17:08:15• hírek • Szatmar.ro

Bemutatkoztak Fásyék

A tíznapos turné első állomása családi gondok miatt elmaradt, azonban kedden a marosvásárhelyiek már megtekinthetik a Fásy Mulató négy fellépőjét.

A Show Time Entertainment Factory és a Netmusic.ro szervezésében ugyanis március 22 és 31 között Romániában turnézik a Fásy Mulató.

A magyarországi mulatósok Szatmárnémetiben szót ejtettek többek között a Fásy Mulató múltjáról és jövőjéről is egyaránt. Mint kiderült, a jelenlegi turné az első ilyen kaliberű a magyar közönség számára, azonban nem utolsó. A szervezők ugyanis az elkövetkezőkben további fellépéseket terveznek rendezni. Hozzávetőleg 2-3 havonta jönnének magyarországi fellépők a partiumi, erdélyi városokba.

A hétfői találkozó Fásy Ádám mellett jelen volt a lánya Fásy Zsüliett, Baby Gabi és Sihell Ferry is, akik elárulták, a koncerten nem csupán mulatós számok csendülnek majd fel, hanem a könnyűzene különböző szeleteiből is halhat majd a közönség ízelítőt.
Városunkban március 30-án lépnek fel az énekesek, és csakúgy, mint a turné többi állomásain is, az első 200 jegyvásárlót Fásy Ádám és Zsüliett CD-vel ajándékozzák meg.


Szatmárnémeti lakói március 30-án találkozhat a mulatósokkal
Szatmárnémeti lakói március 30-án találkozhat a mulatósokkal


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: