2015-02-12 20:39:08• hírek • Szatmár.ro

Farsangi jelmezes felvonulás a Refiben

A jelmezesek között a legnagyobb sikert a maskarát öltött tanárok aratták.

A farsangi hangulat nem kerülte el a Református Gimnáziumot sem, ahol csütörtök délután lazítottak egy kiadósat a tanárok és a diákok is egyaránt. A rendezvény a jelmezesek felvonulásával kezdődött: az iskola dísztermének a színpadán mutatkoztak be a különböző évfolyamok álarcos képviselői. Voltak kalózoknak és hercegkisasszonyoknak, boszorkáknak és krokodilnak öltözött diákok is, hogy a szép cigányklányokról ne is beszéljünk.

Az igazán nagy sikert azonban a beöltözött tanárok aratták: nagy ováció fogadta a nyugdíjas néninek öltözött Boga Ferenc fizikatanárt, az arab sejknek öltözött Papp Piroska biológiatanárnőt és Póti Eduárd történelemtanárt, aki ukrajnai maffiózónak, cigarettacsempésznek maszkírozva lépett színpadra és el is mesélte az ő szomorú - de nevettető - történetét.

A farsangi rendezvény vetélkedővel folytatódott, amelyen ügyességből és általános műveltségből is bizonyítottak a diákok. De valószínűleg a harmadik félidő marad a legemlékezetesebb a fiatalok számára: az iskola tornatermében elegáns viseletes farsangi bált tartottak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: